|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 30 találat | lapozás: 1-30 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Chopin, Frédéric 2005. április 22.Bogányi Gergely világhírű, Kossuth-díjas zongoraművész már több alkalommal felajánlotta koncertjeinek bevételét a Böjte Csaba atya által kezdeményezett célok érdekében. Április 20-án Nagyváradon, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházában Chopin-hangversenyt adott Böjte Csaba tervének megvalósulására, a moldvai csángó iskola felépítésére, amelynek alapkövét pünkösd vasárnapján helyezik el Rekecseny község határában. Felolvasták a ferences szerzetes nagyváradiakhoz írott levelét, melyben többek között azt írta, „milyen szép lenne, ha a nagyvilágba szétszórt magyarság, a csángó testvéreink megmaradásért vívott harcát egy-egy osztályterem megépítésével segítené. Így arca lesz minden osztálynak, hálónak, ebédlőnek. Milyen szép lenne, ha a VI. B osztályban kinn lenne Esztergom címere, a XI. A-ban meg Csíkszeredáé lenne, vagy ha az egyik óvodai csoport termében a Duna Televízió, másikban a Krónika újság logója hirdetné, hogy a szolidaritás, a szeretet december 5. után is él a magyar nemzetben.” /(Lakatos Balla Tünde): A moldvai csángókért koncertezett. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 22./2007. december 18.Fodor Sándor írót ünnepelték 80. születésnapján Szászrégenben. A házigazda Demeter József lelkész üdvözölte a marosvásárhelyi vendégeket: Nagy Pál szerkesztőt és Bölöni Domokos írót. A Súrlott Grádics irodalmi kör tagjai nem először jöttek el. Nagy Pál elmondta, Fodor Sándor egészségi állapota miatt nem tudott eljönni, így nélküle ünnepelnek. Nagy Pál felolvasta a Csíksomlyóról indult, a Székelyföldhöz ezer szállal kötődő kolozsvári írót köszöntő írását (Kortársunk: Fodor Sándor), majd elhangzott Fodor Sándor egyik hangulatos anekdotája. Bölöni Domokos írói indulására utalva jegyzete meg: Fodor úrban pártfogóra lelt, nála nem ismer jóhiszeműbb, tisztességesebb embert. A találkozó második részében Nagy Pál az általa szerkesztett Megyünk és örülünk Erdélynek című kötetről szólt. Alig volt olyan magyar költő és író, aki versben vagy prózában ne foglalkozott volna az erdélyi magyarság körében szerzett tapasztalataival. Bölöni Domokos, akinek frissen jelent meg Széles utcán jár a bánat című rövidpróza-kötete, osztatlan elismerést váltott ki felolvasott, Kakukkvilág című friss szatirikus írásával. Ifj. Kovács János Chopin-noktürnje zárta a hangulatos találkozót, amelyről Bölöni jegyezte meg: – Felér egy Fodorúrnak küldött szászrégeni dísztávirattal. /Sárkány Kákonyi Iringó: Sajátos dísztávirat Fodorúrnak, Kolozsvárra. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 18./2008. január 8.Csíky Boldizsár /sz. 1937. okt. 3./ tavaly volt hetvenéves. November 17-én hangversennyel köszöntötték Marosvásárhely neves zeneszerzőjét: az Óbudai Társaskörben Schubert, Chopin, Bartók és természetesen Csíky Boldizsár műveit játszották. A műsort Czigány György vezette. Kevesebben tudják, hogy kismonográfia is olvasható Csíky Boldizsárról, Németh G. István írta, 2003-ban jelent meg a magyarországi Mágus Kiadónál. Az RTV magyar nyelvű adása december 24-én kisfilmmel köszöntötte a zeneszerzőt. Csíky Boldizsár a Kemény Zsigmond Társaság elnöke, a Pro Európa Liga társelnöke, több művelődési alapítvány kuratóriumi tagja, 2003-tól Marosvásárhely díszpolgára. /B. D. : Bartóki csapásokon járva. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 8./2009. január 20.Néhány városban már kezdetét vette a magyar kultúra napjának megünneplése. A határokon átívelő kulturális rendezvények január 22-én tetőződnek. Székelyudvarhelyen január 19-én a magyar kultúra napja alkalmából négy napos rendezvénysorozat vette kezdetét. Buzogány Árpád szervező elmondta: jelenlegi formájában hat éve szervezik ezt az ünnepségsorozatot. Történelmünk képei madártávlatból címmel szemelvényeket mutattak be a Haáz Rezső Múzeum időszakos kiállítótermében az európai és magyarországi régészeti légifotózás történetéből. Január 20-án a Démonok és asszonyok című képzőművészeti kiállítás nyílik Incze Ferenc munkáiból a Haáz Rezső Múzeum képtárában. Az Udvarhelyszéki Cimborák rendez kiállítást gyermekek alkotásaiból a Művelődési Ház előcsarnokában, este az Udvarhelyi Néptáncműhely mutatja be Regősök című előadását. Az Erdélyi Unitárius Egyház és a Communitas Alapítvány január 21-én rendez ünnepi hangversenyt Kolozsváron, a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban. A kincses városban az Interkulturali-THÉ Műhely, az Erdélyi Múzeum-Egyesület és a Kolozsvári Akadémiai Bizottság szervez a fiatalságról szóló napot január 22-én. Sepsiszentgyörgyön előadásra, valamint az azt követő koncertre várják az érdeklődőket a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron termébe. Csíkszeredában az ünnepséget január 22-én és 23-án a Hargita Megyei Kulturális Központ és a Kájoni János Megyei Könyvtár szervezi. A Csíki Székely Múzeumban a kulturális központ 16. fotótáborának anyagát bemutató kiállítás nyílik, bemutatják a marosvásárhelyi Bálint Zsigmond fotóművész albumát is. Szatmárcsekén is rendezvénnyel kezdődött a magyar kultúra napja országos rendezvénysorozata Magyarországon. /Bágyi Bencze Jakab, Darvas: A Magyar Kultúra Napja(i). = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 20./ A román kultúra napja és a magyar kultúra napja között csupán egy hét különbség van – az előbbit január 15-én, utóbbit 22-én ünneplik –, ezért a Magyar és Román Fotóművészek Nemzetközi Szalonja és a nagyváradi Tavirózsa Fotóklub szervezésében immár harmadik alkalommal ünneplik ezt közös kiállítással a román és a magyar alkotók. A nemzetközi fotószalon fővédnöke Sólyom László magyar és Traian Basescu román államfő. A képeket négy helyen állítják ki: a nagyváradi Foto Art Galériában, a Budapesti Román Kulturális Intézetben, az Egyetemi Könyvtár előcsarnokában és a Bukaresti Magyar Kulturális Intézetben. Csíkszeredában fellép a Sebő Együttes, a Kájoni János Megyei Könyvtárban pedig magyar irodalmi és kulturális folyóiratokat mutatnak be. Gyergyószentmiklóson Beder Ilona Lélekföld című könyvét mutatják be, a szerző munkásságát és a könyvet Rokaly József nyugdíjas történelemtanár méltatja, majd a színházteremben átadják a Gyergyói Magyar Kultúráért kitüntetést. A kolozsvári rendezvénysorozatot a Babes–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarán Egyed Emese nyitja meg, majd Aha, die Ungarn címmel magyarokról szóló német nyelvű anekdotákat adnak elő a német tanszék tanárai és diákjai. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület székházában két budapesti szakember, Simoncsics Péter nyelvész Teátrista teátrum nélkül avagy Csokonai Vitéz Mihály ’fekete komédiája’, a Karnyóné és a két szeleburdiak címmel, Arany Zsuzsanna irodalomtörténész pedig Kosztolányi Dezső kórházi jegyzetei címmel tart előadást. A Farkas utcai Egyetemiek házában magyar népballadákat, egy Andersen-mesefeldolgozást kórusműveket és Chopin f-moll fantáziáját hallgathatják meg az érdeklődők. Marosvásárhelyen a debreceni Déri Múzeum Múltunk a kutak tükrében című vendégtárlatát nyitják meg. Január 22-én a Maros Művészegyüttes Sodrásban című műsorát mutatja be, majd Meister Éva színművésznő Csöndes kiáltvány a vesztesekért című verses-zenés pódiumműsorát láthatja a közönség. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház magyar tagozata Boér Ferenc színművész Ady-estjével tiszteleg az évforduló előtt. 2001 óta közösen ünnepli a magyar kultúrát Nagyvárad és Berettyóújfalu. Magyar Nobel-díjasokról tart előadást Palló Gábor, a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Kutatóintézetének igazgatóhelyettese Sepsiszentgyörgyön, majd Bartók- és Brahms-művekkel lép fel a marosvásárhelyi Tiberius kvartett. Szatmárnémetiben az Ady Endre Társaság szervezésében rendezvénysorozattal emlékeztek a Himnusz születésének évfordulójára. /Rendezvények a Hymnus születésnapjára. = Krónika (Kolozsvár), jan. 20./2010. március 23.Sólyom László: az anyaországok felelőssége, hogy fellépjenek kisebbségeik jogai védelmében- Az anyaországok joga és felelőssége, hogy fellépjenek határaikon túli kisebbségeik jogai védelmében, s ha szükséges, a kisebbségek sérelmeit nemzetközi fórumok elé vigyék - mondta Sólyom László köztársasági elnök kedden Budapesten, a IV. magyar-lengyel barátság napján mondott köszöntő beszédében. Az államfő megemlítette: már korábban is felvetette, hogy az Európai Uniónak a kisebbségi jogokkal foglalkoznia kell, sőt egy külön biztosi pozíció létrehozása is indokolt lenne. Az uniós polgárok közösségeinek a régiók és a kulturális nemzetek uniójává is kell válnia - hangsúlyozta Sólyom László. Sólyom László emlékeztetett arra, hogy Lengyelország az Európai Unió szervei elé kívánja vinni a fehéroroszországi lengyel kisebbséget ért atrocitásokat. Ebben számíthat segítségünkre, hiszen a kisebbségvédelemnek nemcsak az unión belül, de az Európai Unió szomszédságpolitikájában is meg kell jelennie - fogalmazott. A köztársasági elnök annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a lengyel-magyar barátság "mindig megújul, mindig meg fogja hozni a maga gyümölcseit". Utalt arra: Magyarország hálával tartozik azért, hogy a lengyelek napirenden tartják a százezernyi lengyel menekült második világháború kezdetén Magyarországra történő befogadását és a katonák továbbjuttatását a szövetséges erőkhöz. Az akkori lengyelek id. Antall Józsefet - a későbbi rendszerváltó miniszterelnök édesapját - nevezték "a lengyelek apójának" a menekítésekért. Sólyom László Magyarország 1939-es segítségnyújtása kapcsán kifejezésre juttatta, hogy 1939-ben a két országnak ellentétes külpolitikai érdekei voltak. A lengyel-magyar barátság és az emberiesség mégis minden ellenkező érdek, politikai kötelezettségvállalás és nyomásgyakorlás ellenére, és azokkal szemben is érvényesülni tudott - emelte ki. Szólt még arról is, hogy Lengyelország befogadta II. Rákóczi Ferenc fejedelmet az általa vezetett szabadságharc leverése után, továbbá a lengyelek légiójukkal segítették az 1848-1849-es magyar szabadságharcot. Felhívta a figyelmet arra is, hogy 1956-ban a tüntetők "Poznan, Varsó, Budapest" jelszóval indultak tüntetni, a forradalom és szabadságharc bukása után pedig a lengyel társadalom nyíltan kiállt a magyarok mellett, és segélyeket, illetve vért küldött az országnak. Az államfő kiemelte: a lengyel-magyar kapcsolatok Lengyelországban annak délkeleti részén a legerősebbek, mert "itt voltunk és itt vagyunk fizikailag a legközelebb egymáshoz", ezért is ellenezte, hogy - ha csak átmenetileg is, de - bezárták Magyarország krakkói főkonzulátusát. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy az intézmény mihamarabb újra megnyitja kapuit. Sólyom László közölte: a két ország parlamentjei 2007-ben határoztak arról, hogy március 23-át a magyar-lengyel barátság napjává nyilvánítják. Azóta közösen ünnepeltek Varsóban és Przemysl-ben, Krosnón, illetve Debrecenben, Győrött, és most Budapesten tartanak ennek jegyében rendezvényeket. Lech Kaczynsky lengyel államfő nevében - aki családi okok miatt nem tudott Magyarországra jönni - Mariusz Hanzlik helyettes államtitkár mondott beszédet, amelyben felhívta a figyelmet arra: "a magyar-lengyel határ mindig a béke határa volt", a barátság pedig a gyakorlati életben nyilvánult meg. A két ország önkormányzatai kiemelkedő szerepet visznek a barátság ápolásában, s az Európai Unió és a NATO politikájában is mindkét állam részt vesz. A helyettes államtitkár megjegyezte: a gazdasági kapcsolatok fejlesztése nem lenne lehetséges a magyarországi lengyelek nélkül, ehhez kapcsolódóan megköszönte Magyarországnak, hogy az itteni iskolákban van lehetőség lengyelül tanulni, ami a kisebbségi lengyelek identitását növeli. A lengyel politikus elmondta: jövőre Poznanban rendezik a magyar-lengyel barátság napját. A plenáris ülés után Sólyom László és Hanzlyk Mariusz megkoszorúzta Óbudán a katyni mártírok parkjának emléktábláját. A hivatalos program szerint a nap során a Wysocki légió és más hagyományőrző egyesületek korhű öltözékben felelevenítik, hogyan zajlott egy középkori vadászat, illetve hogyan harcoltak a katonák az 1848-1849-es szabadságharcban. A rendezvény eseményei között szerepel ezen kívül többek között a Téka, a Kincső, a Lazurki és a Duna Művész Együttes műsora, valamint egy történelmi konferencia a lengyel hercegnőről és magyar királynéról, Piast Erzsébetről, aki Károly Róbert magyar király felesége és Nagy Lajos király édesanyja volt. A műsort irodalmi teadélután, filmklub és Chopin-est is színesíti. Forrás: MTI 2010. július 26.Költői és áhítatos harmóniákNagyvárad – Vasárnap a váradi Szent László templomban hagyományos klasszikus zenei hangversenyt rendeztek. Az est szervezője ezúttal is Thurzó Zoltán zongoraművész volt. Hat szólista lépett fel. A változatos műsorban egyaránt felcsendült barokk, klasszikus, romantikus és 20. századi kompozíció. Thurzó Zoltán két Liszt Ferenc zongoradarabot és Chopin Esőcsepp-prelűdjét játszotta. Felcsendült Liszt Költői és áhítatos harmóniák című tíz darabból álló sorozatából az Ave Maria, valamint az Andante Lagrimoso. A zeneszerzőt Lamartine francia költő verse ihlette meg: „Hulljatok csendes könnyek”. Az előadó kifejezően szólaltatta meg a mű kívánta befelé fordulást, a bensőséges vallomást, s a gondolati mélységre figyeltetve játszotta el a két zenedarabot. Ugyancsak az ő előadásában hallgattuk meg Chopin Esőcsepp-prelűdjét (op. 28., nr. 15), amelyet a szerző barátjának, Pleyelnek ajánlott. A Desz-dúrban írt kompozíció beteg, lázas, riasztó képeket sorakoztat fel, hiszen 1838-ban a zeneköltő Mallorcára vonul vissza, ahol utolsó napjait tölti halálos betegen. Zenei élmény Kodály Zoltán Hét zongoradarabjából a befejező részt (Rubato, 1917. március 17.) játszotta a szólista. Thurzó Zoltán ugyancsak kifejezően avatta közvetlenné a furulyaszót idéző dallamképleteket, valamint a „Misterioso” melódiaíveit is érzékletesen formálta meg. A koncerten elhangzott Mozart Figaro házassága című operájából Almaviva gróf áriája, valamint Bartolo „bosszú-áriája”, amelyet Tasnádi Ferencz baritonja avatott élővé. Nagy sikert váltott ki a darabot megjelenítő alakítása, hangjának erőteljessége, amely igen hatásosan csendült fel a népes hallgatóság előtt. Ugyancsak ebből az operából hallgattuk meg a grófnő emlékezetes áriáját a III. felvonásból, amikor a főszereplő készül férje megtévesztésére. Májerkuk Mária szopránja a maga kivételes szépségével, hangkultúrájának színességével hozta közel a főszereplő vallomását. Szabó Annamária szopránja Handel egyik kevésbé ismert szerelmi dalát énekelte. Rendkívül finoman és hangulatosan közvetítette a barokk melódia által kifejezett érzelmi tartalmat. Oláh Boglárka három hegedűdarabot játszott, különösen megnyerő volt Benjamin Godard romantikus darabjának előadása, az Adagio Pathétique (op. 128, nr. 3). Csajkovszkij zongoradarabjából átírt kompozícióját, a Szomorú dalt adta elő, valamint Bartók Béla A-dúr Andante hegedűre és zongorára című darabját (BB 26) közvetítette a megfelelő, sajátos hangulatot megteremtve. Nagy siker Thurzó Sándor József brácsaművész ugyancsak kiváló játékában hallgattuk meg Farkas Ferenc jelenkori magyar szerző Ariósóját, valamint H. Villa-Lobos első feleségének írt szerelmi hangvételű Elégiáját. Különösen megnyerő volt Bach-Gounod Ave Maria című dalára írt Meditációja, amelyben az áhítatkeltés mellett a visszafogott szemlélődő hangulat megteremtésére esett a hangsúly. A műsorban elhangzott darabokat Thurzó Zoltán zongoraművész kísérte. A templomot megtöltő hallgatóság szűnni nem akaró tapssal jutalmazta az előadók nem mindennapos teljesítményét. Tuduka Oszkár. erdon.ro 2010. október 9.Mennyi nő... (Miklóssy Mária árkosi kiállítása)Rendhagyóra tervezték, és ilyennek is sikeredett Miklóssy Mária majdnem életmű-kiállításának megnyitója Árkoson a művelődési központ Istálló Galériájában. Kopacz Attila, a központ igazgatója úgy vélte, hogy a művésznő sok-sok nőszereplős festményét és rajzait nincs, aki nálunk szavakkal érdemben bemutassa, emiatt megfelelőbb lesz, ha a művelődési központ barátját, Cristina Guga brassói zongoraművészt, tehát egy másik nőt kér fel arra, hogy művésznő társa, Miklóssy Mária alkotásait zenei hangulatfestéssel hozzák értelmezési közelségbe. Cristina Guga egyetemi tanársegéd angliai koncertútja előtt tehát kocsiba ült, és Árkoson termett, ahol az Istálló Galériában virtuóz előadásban Prokofjev- és Chopin-zeneműveket játszott. Az Istálló Galéria megnevezés nálunk szokatlannak tűnhet, túlságosan is kötődik, és asszociációs úton képbe hozza az építmény állatszálláshoz kötődő jelentését a maga szag- és formavilágával együtt, és kevésbé utal arra, hogy a fogalomnak más tartalmai is vannak, olyan is, mint amikor a motorosversenyek résztvevői szintén istállókba ,,kötik be" drága paripáikat. Az árkosi Istálló Galériába ,,bekötött" képek az egykori jászol fölötti, hosszú-hosszú falsíkon a képsor dimenzióit látványosan növelik, hosszú szerelvénnyé szervezik, és különleges, egyedi hatást keltenek. Miklóssy Mária képekben megnyilvánuló feminizmusa a kiállított anyagban szembeszökő. A festmények ,,szereplői", kivéve néhány régebbi rajzát, amelyeken a férfi-nő párosításban egy-egy nyeszlett férfiforma is megjelenik a nő mellett, mind-mind nők, női idomok, gömbölyded testalkatrészek, amelyek váltakozva forma- és színabsztrakciókba hajlanak, ívelnek át. Zsögödi Nagy Imre, az egyik legmarkánsabb erdélyi festőnk amikor hatvan és egynéhány alkotásából összeállított gyűjteményét az akkor még éppen visszanevezetlen Székely Nemzeti Múzeumnak ajándékozta, kijelentette: egy kollekciót kap tőlem Kolozsvár, egyet Marosvásárhely és egyet Csíkszereda. Nektek a ,,vérünket" adom. Amikor arcomról leolvasta, hogy a ,,vérünket" szót nem tudom értelmezni, megmagyarázta: a magyar művészek közül senki sem festette, rajzolta meg azt, amit Tizian a taliánoknál megtett. Megfestette anyánkat, asszonyunkat, lányunkat, húgunkat, nénénket, megfestette a vérünket, a Nőt. Miklóssy Mária nőközpontúsága ehhez hasonlatos. Képeiről csupa nő köszön vissza. Festményeit a Nagy Imre alkotásaival egybevetve lényeges különbség az, hogy a csíkzsögödi művész nőfigurái rusztikusak, csupa izomból, húsból, vérből kialakítottak. Miklóssy Mária ,,nőinek" lágyabb hajlatú idom- és testívei stilizáltak, hajlékonyak, a görbületek kapnak hullámzó hangsúlyt. Nagy Imre nőalakjai életerőt, edzettséget, rátermettséget sugárzóak, Miklóssy Mária alkotásain a testmezőket lezáró vonalak hajlékonyak, ívekbe hajlóak. Olyanok, mint a természetben a lágy ívelésű dombok, halmok, domborulatok, hisz az sem véletlen, hogy fizikai-földrajzi környezetünk megnevezésére az emberi testrészek neveit visszük át. A hegynek van háta, hasa, gerince, nyaka, dereka, lába, homloka, válla, és így tovább. A festmények kiegészítő kellékei szintén nőiesek: csipkék, halmotívumok, gyakran mitológiai jelképek igazítják el a nézői gondolatot. Miklóssy Máriának egy erős férfiegyéniség mellett, mint amilyen férje, néhai Plugor Sándor volt, nem lehetett könnyű fellelnie önmagát, nem ismételni, utánozni azt, ami férjére annyira jellemző volt. És sikerült. Az árkosi Istálló Galéria mostani kiállítása ennek az alkotóegyéniségnek a titkait tárja elénk. Érdekes, hogy a kiállításmegnyitón jelen lévők döntő többsége is nő volt. Érzékelték, hogy a festőnő nő. Sylvester Lajos, Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2011. január 27.Jubiláló KZSTHúsz éve alakult újjá a nagy múltú közművelődési társaság Nívós összművészeti esttel, teljes telt házas közönség előtt ünnepelte újjáalakulásának huszadik évfordulóját a Kemény Zsigmond Társaság. A tizenkilencedik században az akkor Vásárhelyen élő Tolnai Lajos alapította egylet viharvert története során számos megszűnést, betiltást ért meg, de mindig újjáalakult; évszázadtól, évtizedtől függetlenül voltak olyanok, akik úgy érezték: folytatni kell a nagy elődök munkáját, az egykori hagyaték szellemében. Így történt 1989 után is, a társaság legújabbkori történetének huszadik évét ünnepli. Kedd délután a Kultúrpalota Kistermében Csíky Boldizsár elnök Kemény János és Marosi Ildikó szavaival üdvözölte a jelenlévőket, majd Fülöp Géza alelnök szólt röviden a társaság utóbbi húsz évéről: – Ceausescu rémuralma után az erdélyi magyar civil társadalom magára talált, létrehozta az igény és szükség diktálta szervezeteit. 33 marosvásárhelyi értelmiségi közművelődési egyesületet alapított, amely Gálfalvi György javaslatára felvette az egykori Kemény Zsigmond Társaság nevét: vállalva a folytonosságot, a társaság újjáalakult. Első elnökének Oláh Tibort, a színművészeti egyetem tanárát választották. Időközben változott a város és változtunk mi magunk is. A régi KZST irodalmi egyesület volt, ma közművelődési társaságként kell működnünk, feladatunk az irodalom, a művészetek, a kultúra és a tudomány terén elért eredmények ismertetése, terjesztése. Úgy érezzük, képességeink szerint sikerült eleget tennünk felvállalt céljainknak. Mai összejövetelünk a 188., hamarosan kötetbe foglaljuk eddigi estjeinket – mondta az alelnök, majd ifj. Csíky Boldizsár zongoraművész játéka (Chopin- művet zongorázott) után Dávid Gyula tartott előadást a huszadik század közepén betiltott KZST utolsó öt évéről és az azt követő időszakról. Mint értekezéséből kiderült, a háború után 1944 decemberében szervezték az első estet, amelyen többek közt Molter Károly is részt vett, 1948-ban pedig a forradalom százéves évfordulóját ünnepelték előadás-sorozattal. Az év végén a társaságot betiltották, a KZST szelleme akkor támadt fel, amikor 1973-ban Marosi Ildikónak megjelent a társaságról írt kötete. A Castellum Alapítvány mint testvérszervezet nevében Haller Béla köszöntötte a jubiláló KZST-t, ezt követően Nagy Attila olvasott fel fordításaiból és verseiből. Zeno Vanceának, a KZST egykori tagjának Áprily- megzenésítését Madaras Ildikó énekelte Szőnyi Márta zongorakíséretével, Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, Kemény János unokája nagyapjának a KZST-n 1941-ben elhangzott, kötetben meg nem jelent elnöki megnyitóját olvasta fel és köszönte meg a maga és a család nevében, hogy a társaságot újjáélesztették és megtartották azt a szellemiséget, amelyet a nagyapja is próbált éltetni egykoron. Oláh Tibor lánya, Kristó Oláh Boróka édesapjáról szólt, Oláh Tibor KZST-beli tevékenységéről beszélt, mint mondta, életében kiemelten fontos szerepet játszott a társaság, a hatvanas évekbeli stúdiós irodalmi estjeivel az akkor még nem létező KZST hagyományait folytatta. Pályáját az igényesség jellemezte önmaga és mások felé. Kilyén Ilka színművésznő Berde Mária Szentségvivők című regényének címadó történetét mondta el, Kovács András Ferenc verseit olvasta fel, az est végén, ifj. Csíky Boldizsár zongorajátékát követően (Csíky Boldizsár szerzeményét adta elő) Sebestyén Aba színművész szavalta Tompa László Lófürösztés című, méltán ismertté vált és a társaság múltjára, jelenére, jövőjére egyaránt igen jellemző költeményét. Nagy Botond, Népújság (Marosvásárhely) 2011. február 11.Kettős esemény a VárbanNagyvárad – Kettős esemény helyszíne volt péntek délelőtt a nagyváradi vár multifunkcionális terme az M.M. Pódium szervezésében. Kiállításmegnyitóra és bábszínházi bemutatóra egyaránt sor került. Farsangi maszk kiállítás és bábszínházi bemutató helyszíne volt tegnap délelőtt a nagyváradi vár multifunkcionális terme. Először Bányai Szabados Katalin, a Tibor Ernő Galéria vezetője által készített maszkokból nyílt kiállítás. Nagy EMIlia mutatta be a gyerekeknek valamint a kiállítás iránt érdeklődő felnőtteknek a sokoldalú képzőművész által készített maszkokat. Elmondta: „Szabados Katalin olyan ember, akit megihlet egy látvány, egy átélt élmény vagy hangulat. Így történt ez akkor is, amikor Budapesten megállt a Hősök terén és végigtekintett történelmi nagyjaink méltóságteljes kőszobrain. Úgy döntött lerója kegyeletét azok előtt, akik a magyarságnak hazát adtak, azt megvédték és dicső módon vezették. Különleges módját találta ki az emlékállításnak, maszkokat készített az uralkodók és hősök arcvonásaival, szellemüket megidézve. Játékos történelem ez.” Játékos történelem Többek között maszkjaival felidézte a Csodaszarvas legendát, Árpád vezért és a honfoglalást, ősmagyarjainkat, Géza fejedelmet, Dózsa Györgyöt, Mátyás királyt. Mivel a maszkokat ismerték és használták az ókori kínaiak, egyiptomiak, aztékok, illetve a pogány népek sámánjai is, ezekből is kaphattunk ízelítőt, például Konfuciust, Kleopátrát, vagy a kis Natut ábrázoló maszkok által. Nagy Emilia arra biztatta a jelen lévő gyerekeket, hogy most amikor az álarcos bálok ideje van készítsenek saját kezűleg jelmezeket, hiszen ez izgalmas családi szórakozást jelent. Meleg Attila, az M.M. Pódium vezetője azzal egészítette ki az elhangzottakat, hogy Bányai Szabados Katalin rendszeresen közreműködik a társulattal, így ő készítette A halász meg a felesége című bábjáték díszlet- és plakáttervét is. A kiállítást egyébként hétköznap 10 és 12, illetve 16 és 18 óra között lehet megtekinteni, körülbelül még két hétig. A halász meg a felesége A kiállításmegnyitó után A halász meg a felesége című jubileumi zenés bábjátékot adták elő a Matyi Műhely Bábszínház bábosai: Meleg Attila, Bocskai Tímea és Fodor Lénárt. A Grimm testvérek meséje alapján a darabot Meleg Attila rendezte. Az előadás keretében több zenei mű is felcsendült: Chopin, Smetana, valamint udvari zenék. A gyerekek, akik mellesleg a 16-os számú Általános Iskolából érkeztek tátott szájjal nézték végig, majd nagy tapssal jutalmazták az előadást. Mészáros Tímea erdon.ro 2011. december 20.Elhunyt Lőrinczi LászlóÉletének 92. évében, Olaszországban, Szardínia székvárosában, Cagliariban vasárnap elhunyt Lőrinczi László. Az erdélyi magyar költő, író, műfordító, szerkesztő Pusztacelinán született 1919. január 21-én. Tanulmányait Segesváron és Kolozsváron végezte, ahol jogi diplomát szerzett. 1946-tól fél évszázadon át Bukarestben élt és dolgozott. Sokoldalú egyéniség „Első írásait az Ifjú Erdély és az Erdélyi Helikon közölte. Irodalmi munkássága sokoldalú: írt verseket, regényeket, színműveket, útinaplókat, esszéket, visszaemlékezéseket. Nevét útinaplói – Itáliai napok, Lépések visszhangja, Hazatérés Lucaniából – tették ismertté az olvasóközönség körében, melyet az Utazás a Fekete kolostorhoz című könyve tetézett – foglalta össze lapunknak Bántó István újságíró, műfordító, Lőrinczi barátja. – Regényei – Sárból vétettél, A Rhapsody fedélzetén, Szomszédok, „Csak a szerelem sújtson” – a huszadik század égető emberi sorsproblémáit példázzák.” Bántó hozzátette: rendkívül szerteágazó műfordítói tevékenysége is. „Műfordítóként prózát és verset egyaránt magas művészi színvonalon tolmácsolt Mihai Eminescu, Mihail Sadoveanu, Giuseppe Ungaretti, Tudor Arghezi, Ion Slavici, Salvatore Quasimodo, George Călinescu, Matei Caragiale, Giuseppe Ungaretti, Cesare Pavese műveiből” – fogalmaz Bántó, aki szerint legszebb versfordításait Az alázat ünnepei című, kétnyelvű antológia tartalmazza. A fordító mindenkor kiemelkedik a könyvtárhoz kötött muviségből, közvetlen személyi kapcsolatot teremtve felkutatja a szerzők életkörülményeit, s így tolmácsolása szinte a baráti megjelenítés erejével hat, például Arghezi és Sadoveanu bemutatása esetén. Irodalmi kitekintése olasz fordításaival szélesül ki: Giuseppe Ungaretti, Cesare Pavese, Salvatore Quasimodo verseit, Leonardo Sciascia regényét tolmácsolja. Hozzájárul ehhez az Alberto Moravia, Vasco Pratolini, Carlo Levi, Luigi Pirandello műveinek hazai magyar kiadásaihoz írt irodalmi értékeléseinek sorozata. Kuncz szerelmese Esszéit, visszaemlékezéseit gyűjtik egybe az Üzenetek Erdélybe, A négylevelű vándorbot, a Zöngés napló és a Második napló című kötetei. „Az Üzenetek Erdélybe című kötet tanulmányaimat, írásaimat tartalmazza. De felvettem néhány régit is, amelyet érdekesebbnek tartok. 1987-ben jelent meg a Közvetítő című könyvem. Abból vettem át egy-két írást. Például a Mit tudunk észtül? – amely az észt irodalomról szól. Vagy a Babits, a regényíró-t. Hasonlóképpen felvettem A mallorcai cseppek-et, a Mallorca-szigetén tett látogatásomról szóló írást, amelyben George Sand és a Chopin nyomában jártam. Ez az Utunkban jelent meg. Újabban pedig egyik teljesítményemnek tartom, hogy újra lefordítottam Edgar Allen Poe A holló című híres költeményét, amelyhez terjedelmes fordítói jegyzetet is írtam. Ez is megérdemli a nyomdafestéket” – magyarázta Lőrinczi az Új Magyar Szónak 2009-ben adott interjúban. A beszélgetés során elárulta: a leginkább szeretett színházi darabja a Fekete kolostor történetéből kiinduló A szökés. „Kuncz egyénisége nagyon közel állott hozzám” – vallotta az interjúban Lőrinczi, akinek írásait az Új Magyar Szó Kisebbségben című melléklete is közölte. Új Magyar Szó (Bukarest) 2014. január 22.Rendezvények a magyar kultúra napja alkalmábólEgyháztörténeti előadás A marosvásárhelyi történészek Borsos Tamás Egyesülete könyvbemutatót szervez. Meghívott Nagy Alpár-Csaba református teológiai tanár. A Dél-Erdélyi Református Egyházkerületi Rész története 1940–1945 című, a L`Harmattan kiadó gondozásában megjelent könyvet Berekméri Árpád-Róbert levéltáros és hadtörténész valamint László Lóránt könyvtáros ismerteti január 22-én este 6 órától a Bolyai Klubban, a Mihail Kogalniceanu (Kazinczy Ferenc) utca 18b szám alatt. Fotókiállítás Szászrégenben és Segesváron Vasárnap nyílt Szászrégenben, csütörtökön pedig Segesváron lesz gyűjteményes fotókiállítása dr. Ábrám Zoltánnak, az EMKE Maros megyei elnökének. Szászrégenben szerdáig látogatható a kiállítás a DIO Házban, míg Segesváron a Gaudemus ház lesz a vendéglátó. A munkákat Szászrégenben Both Gyula, a marosvásárhelyi Marx József Fotóklub elnöke méltatta. Örökségünk védelme A marosvásárhelyi Kultúrpalota mögé tervezett parkolóház kapcsán szervez szakmai kerekasztal- beszélgetést a Maros Megyei Múzeum Örökségünk védelme. Hogyan tovább, Kultúrpalota? címmel. Az akcióra január 22-én 18 órától kerül sor a Kultúrpalota kistermében. Meghívottak: Guttmann Szabolcs építész-urbanista, műemlékvédelmi szakember, Nagyszeben volt főépítésze, Hegedűs Csilla, a Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium főtitkárhelyettese, műemlékvédelmi szakember, Keresztes Géza műépítész, műemlékvédelmi szakember, Oniga Erika, a Maros Megyei Múzeum művészettörténésze. Az ETV műsorán Az Erdélyi Magyar Televízió ma 20 órától különkiadással jelentkezik, amelyben a kultúra területén jártas erdélyi magyar újságírókat lát vendégül. Antal Erika, Gergely Zsuzsa, Gy. Turoczki Emese, Kiss Dénes és Székely Blanka újságírókkal kulturális témákról, problematikáról, az erdélyi magyar kultúra helyéről, szerepéről, fontosságáról beszélget Máthé Kincső. Emellett több olyan dokumentumfilmet is műsorra tűzött a televízió, amelyek a magyar kultúra sokszínűségét, kiválóságait mutatják be. Zongorajáték a Bolyai Klubban Január 22-én a Kultúrstaféta vetélkedő eredményhirdetésével, díjazásával egybekötött rendezvényen hivatalosan is átadják a Bolyai Klub új elektromos zongoráját, amely ezentúl rendszeres időközönként várja majd a zenekedvelőket a klubba. 19 órától Andrada Badi, Osváth Hunor és Péntek Attila zongorajátékát, illetve Madaras Ildikó szopránénekesnőt hallgathatják meg az érdeklődők. Műsoron: D. Scarlatti, Fr. Chopin és G. F. Haendel szerzeményei. Népújság (Marosvásárhely), 2014. december 29.Újév váró koncert a PKE-nA Nagyváradi Asszonykórus szervezésében december 26-án délután újévváró műsort tartottak a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében. A szombat délutáni esemény rövid áhítattal kezdődött: Pálfi József várad-réti református lelkipásztor, a Csillagocska Alapítvány elnöke a kánai menyegző példázatát idézve elmondta a PKE dísztermének népes hallgatósága előtt, hogy Isten egy hatalmas menyegzőt készített elő a mennyben, amelyre mindenkit meghívott, és az a kérdés, hogy ki mivel készül arra a menyegzőre. De az egész élet, és az elmúlt év is olyan, mint egy nagy vendégség, melyben az Úrnak vagyunk a vendégei, emlékeztetett az igehirdető. Az áhitatot követő zenei műsor első részében a száz évvel ezelőtt kitört első világháborúra emlékező művek szólaltak meg. Először az est házigazdája Török Sándor szavalta el Juhász Gyula Trianon című versét, majd a Nagyváradi Asszonykórus, illetve a Váradi Dalnokok énekeltek hazafias és katonadalokat. Az asszonykórust Tasnádi Ferencz, míg a dalnokokat Márkus Zoltán irányította, utóbbiak műsorában közreműködött Fábián Tamás trombitán. A program második részében a könnyed, már a szilvesztert idéző alkotások következtek: nagy tetszést arattak a Tasnádi házaspár (Tasnádi Ferencz és Tasnádi Melinda) közkedvelt operettslágerekből álló blokkjai (Álom, álom, édes álom, Te rongyos élet, Ha én gazdag lennék, Hajmási Péter, Hajmási Pál stb.), amelyeket Thurzó Zoltán kísért zongorán, csakúgy mint a Nagyváradi Asszonykórus nótacsokra szintén Tasnádi Ferenc irányítása alatt. Az est harmadik, karácsonyi hangulatot közvetítő részét Pál Éva szavalata vezette be, majd ismét a Váradi Dalnokok következtek karácsonyi dalokkal. Thurzó Zoltán egy Chopin noktürnt játszott, majd egy újabb szavalat után a Nagyváradi Asszonykórus idézte meg a karácsonyt több kóruskompozíció megszólaltatásával. Az estet közös éneklés zárta: a kórusok és a muzsikusok együtt adták elő a Mennyből az angyalt és a Csendes éjt. Pap István erdon.ro 2015. április 4.Bartók Bélára emlékezett NagyszentmiklósBartók a határokon át is összeköti a magyarokat Nagyszentmiklóson az utóbbi évtizedekben a március idusán megtartott Nemzeti Ünnepet követően, március 25-e is ünnepnappá nemesült, mert az egyetemes kultúra korszakalkotó jelentőségű személyisége, Bartók Béla születésnapját szülővárosában immár a zene egyik ünnepnapjaként tartják számon. A Pro Bartók Társaság és Tamás Sándor fő szervezőnek köszönhetően immár másfél évtizede alkalomról-alkalomra hallhatják a zene kedvelői Bartók és a világ zeneirodalmának gyöngyszemeit. A hagyományt betartva, az idei Bartók-napon koszorút helyeztek el a Jecza Péter szobrászművész által alkotott, és 1993-ban felavatott, Bartók-szobornál a Pro Bartók Társaság, a helyi Polgármesteri Hivatal, a topolyai (Vajdaság) és zsombói (Magyarország) küldöttségek, a Temes megyei és a helyi RMDSZ szervezetek, a Révai Miklós Egyesület, a Máltai Segélyszolgálat helyi fiókszervezetének képviselői és magánszemélyek. A koszorúzás ünnepélyes pillanatait követően, a felújítás alatt álló Nákó-kastély nagytermében Ioan Mihailescu, Dragos és Manuela Iana-Mihailescu zongoraművészek, Doru Roman és Szabó Zsolt (ütőhangszerek) közreműködésével ünnepi hangversenyt adták elő. A hangversenyen helybéli egyházi és világi tisztségviselők mellett nagy számban vettek részt a helybéliek mellett temesvári zenekedvelők is. A rendezvény díszvendége volt dr. Kerek Ferenc szegedi egyetemi tanár, Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, a Pro Bartók Társaság művészeti vezetője. Köszöntőbeszédében Tamás Sándor, a Pro Bartók Társaság elnöke igazi eurorégiós rendezvényként értékelte az idei Bartók Napot, ezzel teljesítve az egyesület célkitűzését, mely Bartók zenei örökségének országhatárokat felülírva hivatott népszerűsíteni és megismertetni. „Annak ellenére, hogy az idei nem kerek évforduló, hiszen Bartók Béla 134 évvel ezelőtt született városunkban, mégis különleges emlékezés az idei, mert egyrészt szeptemberben lesz a nagy zeneszerző halálának hetvenedik évfordulója, és ezáltal a zenei világ érdeklődésének homlokterébe került Bartók zenei öröksége, több helyszínen szerveznek hangversenyeket és más rendezvényeket, másrészt mindannyiunk örömére, a Pro Bartók Társaság tizenötödik alkalommal szervezi meg Bartók Béla születésnapján az ünnepi Bartók-Napot. Kis üröm is vegyült örömünkbe amiatt, hogy a Román Rádió Vándorló Zongora akciója keretében három évvel ezelőtt Nagyszentmiklósra eljutott Blüthner koncertzongora áprilisban ismét útra kel, hogy más hazai kisvárosokban szólaljon meg. A fenti ok miatt, nagyon örülünk annak, hogy a két koncertzongora ittléte lehetővé teszi számunkra azt, hogy ezen a hagversenyen Bartóknak viszonylag ritkán játszott szerzeményének hangjait szólaltassuk meg. Abban reménykedünk, hogy a Nákó-kastély felújítására szánt európai pénzből sikerül egy zongorát is vásárolni, mert nagy szükségünk van egy jó hangversenyzongorára – mondta Tamás Sándor, aki az elmúlt másfél évtized gyorsmérlegét megvonva fejtette ki meggyőződését, mely szerint sikerült a legfontosabb célkitűzést, Bartók elmékének és szellemiségének ápolását, életművének népszerűsítését és bemutatását maradéktalanul teljesíteni. „A kezdetektől fogva hangsúlyosan jelen voltak a hangversenyek reperoárjában Bartók alkotásai, a legegyszerűbb daraboktól kezdve, a nápdalfeldolgozásokon keresztül, a maihoz hasonló rendkívül összetett darabokig. Az is része volt az elképzelésünknek, hogy ne csak a nagyszentmiklósiakat, hanem az egész régiót megszólítsuk, és az idén ez sikerült is, a temesvári vendégeink mellett szegedi, makói, kiszombori és vajdasági vendégeket fogadhattunk.” – mondta Tamás Sándor. Dănuţ Groza nagyszentmiklósi polgármester a résztvevőknek ismertette, hogy egy Mórahalommal közösen megnyert, határon átnyúló európai uniós pályázat keretében újítják fel a Nákó-kastélyt: „Az uniós projektnek két összetevője volt. Az első a kastély tulajdonosainak járó összeg kifizetését célozta, mert a Nákó-kastély egyik szárnyát visszaszolgáltatták az örökösöknek. Megegyeztünk velük az árban, megkapták a kért összeget, és a kastély jelenleg teljes egészében a város tulajdonában van. A projekt másik összetevője a kastély külső felújítására vonatkozik. Reméljük, hogy az idei nyár végéig sikerül befejezni a külső felújítást, és a jövőben egy másik európai uniós pályázat keretében szeretnénk a kastélybelsőt is felújítani annak érdekében, hogy a régióba látogató turisták programjába is bekerüljön a kastélylátogatás, Nagyszentmiklós többi nevezetességével együtt” – mondta a polgármester. A Bartók-napi ünnepi hangversenyen elsőként az ifjú Ioan Mihailescu zongoraművész tolmácsolásában hangzottak fel Beethoven 12. zongoraszonátája dallamai, majd az előadóművész Chopin fokozott lírai hangvételű cisz moll Scherzóját adta elő. A lírai zenei vonalvezetés jegyében, a romantikus hangzás folytatásaként rendkívüli élményt, hamisítatlan zenei csemegét biztosított a Mihailescu házaspár előadva Rahmaninov hat négykezes zongoradarabját. A hangverseny kiemelkedő és egyedi – Bartók zsenijét egyértelműen kiemelő – darabját képezte, az 1937-ben szerzett Szonáta két zongorára és ütőhangszerekre című, a zeneiséget a végletekig kiaknázó darab. Az előadók ihletett megfogalmazásában keltek életre a változatosságuk ellenére is összeforrt zenei egységet alkotó hol mélyen gomolygó, hol játékos, sőt humoros fordulatokkal telített dallamok, a váratlan cintányérütések, a zongorák hömpölygő dallamait kiteljesítő xilofon, pergődob, trangulum és sok más ütőhangszer hangjai tartalmas és különleges zenei élményt biztosítva. Makai Zoltán hetiujszo.com Erdély.ma 2015. szeptember 22.Filharmonikusaink évadkezdő hangversenye. In memoriam Halmos György.A hosszú, forró nyári vakáció után végre újraindul Kolozsvár megszokott komolyzenei élete. Új évadot kezd a fennálásának 60. évfordulóját ünneplő Transilvania Filharmónia zenekara, eddig ismeretlen Wagner-operával várja vissza közönségét a magyar opera, és fokozatosan újraélednek a román opera és a zeneakadémia zenés estéi is. Filharmonikusaink szeptember 18-i hangversenye – Marius Tabacu igazgató születésnapi köszöntője után – az ünneplés és az emlékezés emelkedett hangulatát hordozta. Hatvan év hosszú idő egy zenekar életében. Az egykori művészekre, akik a zenekart alapították és hírnevét rövid idő alatt megalapozták, már csak mi, az idősebbek emlékezünk. A mostani, megfiatalodott zenekar nemes feladata, hogy – Reményik Sándor gondolatait idézve – ápolják és adják tovább az a lángot, amelyet egykoron elődeik városunk zenei életében fellobbantottak. A péntek esti „visszatekintés” alkalmat adott a Halmos György (1915–1985) művészi egyéniségére való emlékezésre is, aki a kezdetektől fogva a filharmónia szólista-zongoraművész státusát töltötte be. A régi lapok krónikáit kutatva akadtam rá Balla Zsófiának a Halmos György 70. születésnapjára készített köszöntőjére, amelyből a II. világháború borzalmait túlélő, megpróbáltatott sorsú, mindig és minden időben helytálló, kissé befeleforduló, de annál érzőbb lelkű, hatalmas művész portréja tárul elénk. Balla Zsófia a zongoraművész életrajzi vallomásából egy nagyon jellemző részletet ragadott ki: „A háború után azt gondoltam, hogy hozzá kell járulnom a világ megjobbításához, mára ebből csupán egyetlen vágy maradt: nyugodtan muzsikálni.” Mi, akik még hallhattuk, emlékezetünkben most is őrizzük gondosan kicsiszolt, fenséges nyugodtsággal, művészi alázattal és őszinteséggel megszólaltatott Beethoven-, Chopin-, Schumann-interpretációit. Az est műsora Giuseppe Verdi (1813–1901) A végzet hatalma című operájának nyitányával kezdődött. A vészjósló fúvós akkordok előrevetítik a mű drámai alaphangulatát, ami Verdi nyitányában a lírai érzékenységgel alkot egészet. A lírai pillanatok szépsége nemcsak a szélesen éneklő dallamívekben rejlik, hanem abban is, ahogyan meghökkentő hirtelenséggel a legzaklatottabb zenekari tuttikat oldani tudják. A tömör zenekari hangzásban a fúvósok és ütősök a súlyos drámaiságot erősítették, míg a dallamhordozó, éneklő szerepet a vonósok és fafúvósok töltötték be. A végzet hatalma Vladimir Lungu fiatal karmester felpörgetett tempójú vezényletével színekben gazdagon csendült fel. KULCSÁR GABRIELLA Szabadság (Kolozsvár) 2015. október 13.XVIII. Bernády NapokIdéntől ölti magára a nagykorúság jelzőjét a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kezdeményezte őszi rendezvénysorozat, de már régóta rászolgált arra, hogy a marosvásárhelyi magyarság úgy tartsa számon, mint a város egyik legrangosabb hagyományos ünnepi eseményét. A közönség mindig nagy érdeklődéssel övezte és igen szép számban tisztelte meg jelenlétével a városépítő polgármester emlékét idéző megnyilvánulásokat. Hisszük, hogy most sem lesz másképp, számítunk aktív részvételére, hiszen ez teheti valóban élményteljessé a műsorokat, amelyekkel minden korosztályt szeretnénk megszólítani. Ezúttal három napon át, október 22., 23., 24- én zajlanak a rendezvények a Bernády Házban, amely immár két évtizede sokoldalú szellemi központként változatos programokkal igyekszik megfelelni a vásárhelyi magyarok elvárásainak, illetve a Kultúrpalotában, ahol a tradícióknak megfelelően a Napok záróeseményére a Nagyteremben kerül sor. Az első nap, október 22. a fiataloké. A diákvetélkedők, amelyeket minden évben megszerveztünk, igen népszerűek, kedvelik a kicsik, nagyok is. Sikerüket a szülők, tanárok támogatása is elősegíti. A szakemberek is szívesen bekapcsolódnak a versenyek előkészítésébe, lebonyolításába, mert tudják, hogy ezek a vetélkedők is nemzedékről nemzedékre tovább éltetik Bernády szellemét, ápolják örökségét az ifjak körében. A Simon György magyar szakos tanár patronálta idei diákvetélkedő várostörténeti jellegű, a címe: Bernády nyomában. Az V-VIII. osztályosok a Fodor János történész vezette városnézés után 15 órától a Bernády Házban versengenek az elsőségért. A IX–XII. osztályos középiskolások interjúkkal, riportokkal, más műfajú munkákkal, filmes összeállításokkal bizonyíthatják felkészültségüket, tehetségüket. A nyertesek értékes díjaknak örülhetnek. A Bernády Napok ünnepélyes megnyitója október 23-án, pénteken 17 órai kezdettel zajlik a Bernády Házban. Majd könyvbemutató és tárlatnyitás tarthat számot a művészetkedvelők figyelmére. A közművelődési központ kiállításaival is komoly hírnevet és rangot szerzett magának. A kortárs képzőművészet számos hazai és külföldi kiválósága állította itt ki alkotásait, és adományozott értékes műveket az alapítványnak. Így a létesítmény műgyűjteménye folyamatosan gazdagodik. A kollekciót 2009-ben a Galéria a Bernády Házban című albumban mutattuk be a nagyközönségnek. Most az érdeklődők megismerhetik a gyűjteménynek azt a részét is, amellyel az azóta eltelt időszakban lett gazdagabb a Ház. A rendezvényen az ugyancsak Nagy Miklós Kund szerkesztette Galéria a Bernády Házban 2. című igényes kiadvány bemutatása mellett kiállítást is nyitunk a kötetbe foglalt munkákból. Október 24-én, szombaton 10 órakor a református temetőben folytatódik a megemlékezés. Dr. Bernády György sírját koszorúzzák meg az emlékezők. Majd 10.30-tól a Bernády téren a polgármester szobránál helyezzük el a koszorúkat. 18 órakor a Kultúrpalota nagytermében kezdődik a gálaest. Mint mindig, ennek egyik fénypontja ezúttal is a Bernády-emlékplakett átadása. A Gyarmathy János szobrászművész alkotta bronzplasztikát és az oklevelet a város egyik olyan személyisége kapja, aki sokat tett a Városépítő hagyatékának megőrzéséért, továbbadásáért. Az idei kitüntetett már a 17. a díjazottak sorában. Ezt követően a költészet és a zene barátainak lesz része emlékezetes élményben. A Csíky Boldizsár zeneszerző koncepciója alapján létrejött, A lélek anyanyelvén című verses-zenés összeállítás két nagy tehetségű előadóművész, Bogdán Zsolt kolozsvári színművész és ifj. Csíky Boldizsár zongoraművész tolmácsolásában szólaltat meg olyan szerzőket, mint a költő Dante, Ady, József Attila, Kosztolányi, Tarkovszkij, Szilágyi Domokos, Székely János, Tóth Árpád, Radnóti és Kányádi, illetve a zeneszerző Liszt, Chopin, Brahms, Szkrjabin, Rachmaninov, Gershwin és Bartók Béla. Minél több embernek szeretnénk örömet szerezni az esttel. Ahogyan eddig is, a belépés díjtalan. Borbély László, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány elnöke Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. október 22.Varázslat 32 húronHabár még nem érte el létesítésének tizedik évfordulóját, az erdélyi gyökerekkel rendelkező csellóművészeket tömörítő Napocelli kamarazenekar, fellépése már beivódott a kolozsvári komolyzene-kedvelők tudatába. A magyar operában október 20-án megtartott koncertjük ezért oldotta fel azt a hiányérzetet, ami akkor keletkezett bennem, amikor a Zenei Ősz műsorán hiába kerestem a csellósok koncertjét. Az idei koncerten a csellósok Bartók, Enescu, Dvořák, Toduţă, Goens, Chopin, Klengel, Sibelius, Saint-Saëns, Debussy, Popper, Gross, Arutiunian, Mc Cartney és Dimitrescu műveit adták elő. Sokszínű repertoárjuk folytán, amely a klasszikus zenei stílusok mellett dzsessz- és könnyűzeneszámokat is tartalmaz, szinte minden zenerajongó talál kedvére valót. Az együttes jelenlegi tagjai: Kostyák Imre (Kolozsvár – Bázel), Székely Attila (Kolozsvár – Bécs), Filip Papa (Temesvár – Kolozsvár – Jászvásár), Nagy Levente (Kolozsvár), Szabó Attila (Kolozsvár), Vilhelem András (Marosvásárhely – Kolozsvár), Jakabffy Kristóf (Kolozsvár) és Kostyák Előd (Kolozsvár). NAGY-HINTÓS DIANA Szabadság (Kolozsvár) 2015. november 28.Szereti Ön Chopint?E kérdést szegezi a napokban hallgatóságának Thurzó Zoltán Kultúra-díjas zongoraművész, aki az RMDSZ felkérésére november 25. és december 12. között járja be az erdélyi szórvány nagyvárosait, Brassótól Temesvárig, sajátos hangulatú koncerteken idézve meg a nagy lengyel zeneszerző szellemét. A magyar történelmi egyházak templomaiban felcsendülő noktürnök, etűdök, keringők, polonézek meghallgatása nyomán pedig minden bizonnyal sokaknak szívébe lopja be magát Chopin. Az alig 39 évet élt zeneszerző és zongoravirtuóz tehetségét, változatos zeneművekben megjelenő lelki gazdagságát kortársai is igen nagyra értékelték. Barátjával, Liszt Ferenccel kölcsönösen ajánlottak műveket egymásnak – ebből is kap némi ízelítőt a Thurzó-turné közönsége. De megismerhetik Chopin melankólikusabb arcát és fiatalos, lengyel népi, romantikus, forradalmi érzelmeit is, melyeket mindig átsző egyfajta gáláns elegancia. A dévai Szent Antal templomba november 26-án „érkezett meg” Chopin. Thurzó Zoltán gyertyafényes zongorakoncertjének hallgatósága hosszan tartó tapssal hálálta meg a nagy lengyel zeneszerzővel való találkozást. A Chopin-estek pénteken Nagyenyeden folytatódtak, majd egy nagybányai és besztercei kitérő után Thurzó Zoltán visszatér térségünkbe: december 10-én a temesvár-belvárosi református templomban, 11-én az aradi evangélikus- lutheránus templomban koncertezik. Az erdélyi szórványban tett turné december 12-én a medgyesi római katolikus plébániatemplomban zárul. Gáspár-Barra Réka Nyugati Jelen (Arad) 2016. január 10.Hagyomány és újdonság MedgyesenGazdagodik a medgyesi plébánia lelkiekben, hiszen ezen dolgozik teljes odaadással a plébánia teljes személyzete és közössége. A lelki építkezés a legnagyobb kihívás, és öröm látni, hogy az idő nem telik hiába, mert a különféle események, élmények valóban gazdagítják, erősítik lelkiekben a közösséget, és segítik magasabb szinten megélni a hitet, mécsesként világítva a megújulás felé vezető úton. Az adventi időben sikerült Babota Tibor plébánosnak Medgyest is beiktatni Thurzó Zoltán neves zongoraművész Szereti ön Chopint? erdélyi hangverseny-körútjába. A lengyel–magyar barátság jegyében Chopin hagyatékának legszebb darabjait két Liszt-művel kiegészítve hallgathatták az érdeklődők. Csodálkozhattak a 600 éves falak, amikor a gyertyafényes, meghitt környezetben virtuóz kezek által megszólaltatott hangok szálltak a magasságba. Ilyen esemény még nem volt Medgyesen. A művész emberi közvetlenségével, magyarázó szavaival, amelyek nemcsak zenéről, hanem hitről, hazaszeretetről, szépségről, emberségről is szóltak, meghódította a közösséget. Csíki Szabolcs segédlelkész alig néhány hónapja érkezett Medgyesre, de a közösség máris sajátjának érzi, ő meg mágnesként vonzza a gyermekeket. A gyermekek karácsonyán, amelyet ő szervezett, a környezet, a hangulat, a kis „tehetségek” spontán szereplése, gyermeki őszinte hozzáállása, valamint a betlehemi jászol előtti közös ima és ének megdobogtatta a jelen levő szülők, nagyszülők szívét, a gyermekek pedig olyan közös élménnyel gazdagodtak, mely hosszú időre megmarad szívükben-lelkükben. A közösség a legszebb ajándékot idén is a fiataloktól kapta, akik már negyedik alkalommal felvállalták a pásztorjáték előkészítését, bemutatását. Még arra is futotta erejükből, hogy a Báthory István iskolával szövetkezve, december 17-én a Traube teremben (a szászok régi színháztermében) jótékonysági estet szervezzenek Tedd szebbé a karácsonyt! címmel. A tanulók műsora mellett kis karácsonyi vásár is várta az érdeklődőket, hogy a bevétel segítségével a rászorulókat, de főleg a szeptemberben, Csaba testvér által elindított Kolping gyermekotthon kis lakóit tudják meglepni ajándékokkal. Ilyen sem volt még Medgyesen. A pásztorjátékra a MADISZ 30 szereplőt verbuvált, akik között ott voltak a református és unitárius gyermekek, fiatalok is. Éppen ezért úgy döntöttek, hogy átlépnek a felekezeti határokon, és a pásztorjátéknak ökumenikus jelleget, szellemet adnak Valóság és képzelet szárnyán címmel, és bemutatják nemcsak a medgyesi ferences, hanem a református és unitárius templomokban is, valamint Erzsébetvároson az örmény templomban. Olyan magot vetettek el a fiatalok, amely nem szavakat fog teremteni, hanem testvéri megértést, összefogást és cselekvést. A forgatókönyv a hagyományokat követte, de jó rendezéssel, fiatalos lendülettel, zenével, verssel sikerült élővé tenni az adventi szent idő várakozásának szép beteljesülését. Ahol cselekvő ifjúság van, ott remény is van, jövő is van. A somogyomi filiában az ottani alig 130 lelket számláló közösség önerőből szervezte meg a pásztorjátékot. Bár kevesebb a szereplő és egyszerűbb a környezet, a leleményes díszlet és a gyermekek igazi természetessége olyan élményt képes nyújtani, mint akármelyik városban. Mivel nincs lehetőség az éjféli misére, a somogyomi katolikusok a hagyományos kántálás után, amelyen részt vesznek a reformátusok is, közös imára gyűlnek össze a templomban. Dávid Sándor kántornak mindig oroszlánrésze van a pásztorjáték betanításában, amiben Edit testvére segíti őt. A közösség életének szervezésében fontos szerepet tölt be Dávid Ferenc harangozó, ifj. Szabó Sándor gondnok egész családjával, valamint az egyháztanács és az önkéntesek meg az adományozók, hiszen egy ilyen kis közösségben csak összefogással lehet megbirkózni a feladatokkal, a nehézségekkel. A somogyomiak már 200 éve tanulják ezt a leckét, és különös kegyelme Urunknak, hogy nem a panasz, hanem a hála imádságos hangjait lehet hallani a közösségben. Búzás Árpád. Vasárnap (Kolozsvár) 2016. április 4.Akit Erdővidék honosított (Otthonról hozta a zene szeretetét)Kórust alapított és vezet hosszú ideje, alapító tagja a megye talán legrégebbi és legelismertebb régizene-együttesének, a Kájoni Consortnak, fesztivált és dalostalálkozót szervez, és segít, ahol tud. Gyulai-György Éva nem baróti, még csak nem is erdővidéki, ám közel negyven éve él köztünk: ez idő alatt gyermekeink nemzedékeit tanította zenére a Gaál Mózes Általános Iskolában. Aki csendben, nem kérkedve annyit tesz a városért és a tájegység megismertetéséért, mint ő, már rég nemcsak tiszteletbeli barótinak és erdővidékinek, hanem minden tekintetben honosítottnak tekinthető, olyannak, aki itthon van közöttünk. Gyulai-György Éva 1956. december 21-én született Szászrégenben. A zene szeretetét otthonról hozta – édesapja a híres hangszergyár egyik hangolója és hegedűkészítő mestere volt –, nem csoda tehát, hogy tanulmányait a helyi zeneiskolában kezdte el, majd a marosvásárhelyi főiskola zenepedagógiai szakán folytatta, ahol az erdélyi régi zenei élet meghatározó alakja, Branner Nóra hatása alá került, s eljegyezte magát a reneszánsz zenével. Barótra 1980-ban költözött, ahol Fail Pál és Szabó Mihály felkérésére hamarosan tagja lett az Erdővidéki Cameratának. A Camerata megszűnését követően néhány esztendeig kimarad életéből az aktív zenélés, ám 1988-ban a Kolozsvárról hazaköltöző Demeter János és Katalin kérésére két régi zenésztársával, Egyed Csabával és Oláh-Román Idával együtt megalakították a Kájoni Consort régizene-együttest. Az elmúlt közel harminc év alatt Erdélyben és Magyarországon vagy éppen Európa távolabbi pontjain koncerteztek, s igazán büszkék arra, hogy ahhoz a nagyon szűk csoporthoz tartoznak, akiket amatőr státusuk ellenére is évről évre meghívnak a Csíkszeredai Régizene Fesztiválra. Az iskolai kórussal, a Gyöngyharmattal is figyelemre méltó eredményeket ért el – voltak országos versenyen harmadikok is –, ám legnagyobb sikerének azt tartja, hogy rengeteg, a keze alatt cseperedő gyermekből vált olyan felnőtt, akinek a zene és az éneklés valamilyen szinten a mai napig meghatározza életét. A felfedezés örömével – Mennyire hálás feladat manapság zenetanárnak lenni egy kisvárosi általános iskolában? Miként lehet a gyermekeket megszólítani, a zene felé terelni? – Évek óta arról beszélnek szakberkekben és a politikusok is, hogy csökkenteni kellene egyes tantárgyak számát, míg a szépérzéket fejlesztőkre nagyobb hangsúlyt fektetni. Ennek ellenére az V–VII. osztályosoknak még jut heti egy óra, ám a nyolcadikosoknak már csak heti fél, azaz kéthetente egy zeneóra. Ezalatt kellene műfajismeretet tanítanunk és zenei általános műveltségükneket megágyaznunk. Nem egyszerű feladat, de léteznek megoldások. Mivel kollégáimmal együtt úgy véljük, a zenei anyanyelv legalább olyan fontos, mint a magyar irodalom beható ismerete, a kétezres évek elejétől megszervezzük az Erdővidéki Dalostalálkozót. Ennek célja a népdalok megszerettetése, terjesztése és hiteles előadásmódja. Az első tíz találkozót Baróton tartottuk, majd a környékbeli iskoláknak adtuk át a szervezést. Így lett legutóbb Bodos a házigazda, idén pedig Magyarhermány vállalta a fel a szervezést. Komolyan készülünk az eseményre, kicsit versenyhangulata is van, ami a gyermekeket erősen motiválja, még maradandóbb lesz élményük. Óráimon úgy próbálok célt érni, hogy nyitok több műfaj felé. Zeneórákon gyakran hallgatunk klasszikus és népzenét, hogy azok a gyermekek is fogalmat alkothassanak, belekóstoljanak a komolyzenébe, akik otthonról nem hoztak ilyen műveltséget. A zenei szemelvényeket próbálom úgy összeválogatni, hogy ismerősnek hassanak számukra, azaz megadassék nekik a felfedezés öröme. Órán tudják meg például, hogy telefonjuk csengőhangjának szerzőit Beethovennek, Mozartnak vagy éppen Chopinnek hívják, vagy hogy a bonchidai menyecskék kezdetű dalt nem a TransylMania Együttes írta, hanem népdal. Gyöngyharmatosaim azt is nagyon élvezték, hogy a 15-ei megemlékezésen a TransylManiával együtt léphettek fel. Szóval, lehet eredményeket elérni s a gyermekeket érdeklődővé tenni, de sokkal többet tehetnénk, ha nem szorítanák háttérbe a zeneoktatást. – A Gyöngyharmathoz mennyire megy könnyen a tagtoborzás? – Alakulásunkkor, 1992-ben nem volt egyszerű bekerülni, mert csakis a kiváló hanggal és ritmusérzékkel rendelkezőket válogattuk ki. Manapság kicsit más a helyzet, mert a választható órákra azok jönnek, akiknek kedvük van. De így sem panaszkodom, jó munkát lehet végezni az érdeklődőkkel. Többségében népdalt, régi katonadalt tanulunk, de nem hiányoznak a modernebb zeneszámok sem, a változatosságot pedig élvezi a diákság, ezért jó szívvel jönnek próbákra. Biztosan vonzó az is, hogy a számos iskolai és városi meghívás mellett külföldre is el-eljutunk. Az elmúlt években jártunk már Magyarországon és Kárpátalján, sőt, brüsszeli koncertsorozatunknak komoly szerepe volt abban, hogy a fogyatékos gyermekek és fiatalok foglalkoztatását vállaló Laura Ház kisbuszhoz jutott. Megéri a fáradozást – A Kájoni Consort igencsak aktív, számos erdővidéki eseményen és Erdély sok településén lépnek fel. Mi a titka, hogy közel harminc év működés után is ennyire frissek? – Nem igaz, hogy nincsenek hullámvölgyeink, de szerencsére van egy kemény mag, amely a kezdetektől kitart, majd ha új tagok jelentkeznek, be tudják építeni őket. Szerencsénkre időről időre megtalálnak azok, akik nem csak jó hangszertudással rendelkeznek s elkötelezettjei a reneszánsz zenének, de emberként is kiválóak. Az utóbbi években tagjaink száma megnőtt – jelenleg tízen alkotjuk az együttest –, ami egyben azt is jelenti, hogy folyamatosan meg kell újulnunk. Kiemelten fontos az életünkben, hogy heti két alkalommal gyűlünk össze próbálni – csakis így érhetjük el, hogy bár amatőrök vagyunk, folyamatosan ott lehetünk a hazai rangosabb reneszánsz fesztiválokon. Sikerünk fő zálogának tehát azt mondhatom, hogy szeretünk együtt dolgozni. – Szerveznek, utaznak, fellépnek: miként sikerül ehhez az anyagi hátteret megteremteni? – Néhány éve létrehoztunk egy egyesületet, amely segítségével több helyre is pályázunk, és számíthatunk a városra is. Próbáinkat az iskolában tartjuk – köszönet érte, de azért jó volna saját terem, amely csak a miénk, s hangszereinknek, kottáinknak biztos helyet adna –, mellettünk állnak az egyházak is, templomaikba gyakran befogadtak, az utóbbi időszakban pedig az olaszteleki Daniel-kastély tulajdonosai, Rácz Attila és Lilla is komoly támaszunk. – Apropó, szervezés. Az Erdővidéki Régizene Találkozó már túl van a hatodik kiadásán. Milyenek a visszajelzések? Megéri a sok lótás-futás és aggódás? – A találkozó létrehozásával az volt a célunk, hogy a zenélést nem hivatásszerűen végzők számára is fellépési lehetőséget biztosítsunk. Akik tehették, szívesen jöttek Erdély távolabbi pontjairól is, és túlzás nélkül mondhatom, vitték Erdővidék hírét messzire. Formálódóban az a közönség is, amelyik igényli ezt a zenét. Kezdetben a baróti Diákdombon vertünk tanyát, majd befogadott Olasztelek. A Daniel-kastély remek helyszín, gyönyörűen felújított ebédlője sok nézőt be tud fogadni, de általánossá vált, hogy a folyosón sem nagyon találni helyet. Lehet jövőben már a kastély udvarára kell kivinnünk egyik-másik koncertünket. Azt mondjuk, megéri a fáradozást, folytatni fogjuk. – Mindig felvetődik: van-e, lesz-e utánpótlásuk? – Azt kell mondanom, nincs gondunk ilyen tekintetben. Mint említettem, nem olyan rég bővült a zenekarunk, s nem ritka az sem, hogy munkájuk, hivatásuk hoz Barótra olyanokat, akik szívesen csatlakoznának, és hamar be tudnak illeszkedni közénk. A Gyöngyharmatnak is évekig volt reneszánsz zenét játszó csoportja. Őket Gyergyai Albert Árgyélus királyfi históriájának dramatizált változatával, illetve az abba beleszőtt, Balassi Bálint megzenésített verseiből álló produkciójukkal éveken keresztül vittük magunkkal. Ezek a fiatalok ma az egyetemi városokban élnek, de a zenétől nem távolodtak el. Nagyon kötődnek Erdővidékhez is, ezért meggyőződésem, többen is itthon fogják boldogulásuk lehetőségét keresni. Ha így lesz, szívesen várjuk őket is sorainkba. Hecser László Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. május 6.Zongorahangversennyel és kiállítás-megnyitóval rajtolt a XXI. Bánsági Magyar NapokMájus 3-án több mint 400 temesvári vett részt a XXI. Bánsági Magyar Napok rendezvénysorozat megnyitóján: a Capitol teremben Érdi Tamás Prima Primissima díjas zongoraművész koncertezett. Május 4-én a Polgármesteri Hivatal kiállítótermében nyílt meg Kovács Keve János szegedi grafikus, üvegtervező A város MÁSIK arca című művészeti kiállítása. Közép-európai turnéja keretében Érdi Tamás, a világtalan zongoraművész öt év után tért vissza Temesvárra, immár felesége, Érdi-Harmos Réka kíséretében és egész estét betöltő, emlékezetes koncertet adott, a Temesvári Magyar Nőszövetség és a bukaresti Balassi Intézet közös szervezésében. Érdi Tamás Harmóniák című hangversenye során Chopin, Liszt, Kodály és Bartók műveket játszott, mély átéléssel, megérdemelt vastapsot aratva. A virtuóz zongoraművészt többször is visszatapsolta és hosszasan éltette a temesvári zeneértő közönség. Kovács-Keve János, a Budapesten élő, de térségünkhöz, Csongrádhoz kötődő grafikus, üvegtervező A város MÁSIK arca című izgalmas kiállítását hozta el Temesvárra, amelynek szerdai megnyitóján részt vett a temesvári magyar művészeti élet képviselőinek színe-java. Ez alkalommal Szász Enikő, a XXI. Bánsági Magyar Napok főszervezője elmondta: a rendezvénysorzat célja, hogy felmutassuk mindazt, ami a Bánságban „magyarul születik”, és hogy a határon átnyúló kapcsolatokat erősítsük. Erre kiválóan alkalmas a képzőművészet, ezért hét kiállítás-megnyitóra is sor kerül a BMN keretében. A csongrádi születésű Kovács Keve János grafikus-üvegtervező művészi pályafutását és a kiállítás anyagát a csongrádi Kecskés László könyvtáros, művészeti szervező ismertette, egyfajta értelmezését is bemutatva a kiállított grafikáknak és üvegből készült alkotásoknak. „Kovács Keve János filozofikus alkatú művész aki a közösséget érintő kérdéseket próbál megfogalmazni – mondta Kecskés László. A város MÁSIK arca kiállítás a címében is üzen, nem a szokványos értelmezések vizuális megjelenítését favorizálja, hanem inkább szubjektív és művészi olvasat.” Az alkotó, Kovács Keve János a tárlatnyitón elmondta: első alkalom, hogy a nagyközönség együtt látja ezeket munkákat, amelyek Marquez Száz év magány című regényéhez hasonlóan történetekre, mítoszokra építve próbál a megszokottnál szorosabb kapcsolatot teremteni a közönség és az alkotó között. „Ebben természetesen benne van az újraértelmezés lehetősége és ezekkel a lehetőségekkel élek is, itt van az alkotói üzenet, amely remélem, el fog önökhöz jutni.” – mondta a kiállított grafika sorozatokról és üvegmunkákról Kovács Keve János. Kovács Keve János Szög-Art és MAOE-tag üvegtervező, grafikus A város MÁSIK arca című egyéni kiállítása két hétig ingyenesen megtekinthető a Temesvári Polgármesteri hivatal kiállítótermében (Victoriei tér. 5. sz.). Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad) 2016. május 7.XLVI. Marosvásárhelyi Zenei NapokTallózó a műsorfüzetben Sok embert elbűvöl május muzsikája. Képletesen is persze, hiszen olykor még a botfülűeket is megérinti a tavaszi zsongásban felsejlő zeneiség, de most arra a rendkívüli koncertkínálatra gondolok, amelyben a XLVI. Marosvásárhelyi Zenei Napok május 5. és 26. között a helybeli közönséget részesíti. A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia hagyományos fesztiválja Alexandre Myrat franciaországi karmester irányításával csütörtökön már el is kezdődött. Beethoven-, Csajkovszkij-, Berlioz- és Rossini-szerzemények csendültek fel, és Malina Ciobanu, valamint Sévérine Maquaire felléptével megnyílt a rendezvény színpadán bemutatkozó kiváló vendégelőadók sora. Németországi, magyarországi, japán, amerikai és oroszországi karmesterek, ének- és hangszerszólisták koncerteznek a következő napokban a honi előadók és zenekarok társaságában. A filharmónia igazgatója joggal reméli, hogy a zenekedvelők elégedettek lesznek, mert mind a kilenc hangverseny, amelyen részt vehetnek, kínál valami rendkívülit. A megszólaltatott zeneszerzők és a műveket tolmácsoló különleges művészegyéniségek találkozása kivételes élményben részesíti majd a hallgatóságot, hangsúlyozta beszélgetésünk során Vasile Cazan, aki a fesztivál főszervezőjeként immár tizenkilencedszer próbál magas művészi szintű műsorral megfelelni a közönség elvárásainak. Az idei Zenei Napok egyik fő sajátosságának a változatosságot tartja. És azt is kiemeli, hogy a rendezvény jól bevált hagyományaihoz ragaszkodva őrzik a fesztivál vásárhelyiségét. Ilyen szándék szülte a vasárnap esti szimfonikus hangverseny programját is. A Marosvásárhely fiatal tehetségei című koncerten a Művészeti Líceum hét nagyon ígéretes diákja – Völgyesi Bianca, Jakab Roland, Magdó Ráhel, Pethő Rebeka, Rad Radu, Antal Andrea és Máthé Péter – lép dobogóra Remus Grama karmester vezényletével. A későbbiekben, május 24-én Mozart- és Beethoven-vonósnégyesekkel újra hallhatjuk a Tiberius kvartettet is. A kitűnő helyi kamaraegyüttes sosem hiányzik a fesztiválról. És egy másik zenei napos sajátosság: a vokálszimfonikus művek megszólaltatása. Ez annak is köszönhető, hogy rendelkeznek egy nagyszerű kórussal, amely ebben az évben ünnepli fennállásának 60. évfordulóját. A mostani fesztiválon két alkalommal is örülhetnek a műfaj kedvelői. Május 12-én egy rendkívüli vokálszimfonikus Mozart-esten emlékeznek meg a zeneszerző születésének 260., halálának 225. évfordulójáról. A május 26-i fesztiválzáró koncerten pedig Csajkovszkij b-moll zongoraversenyét és Schumann c-moll miséjét adja elő a filharmónia vegyes kara és szimfonikus zenekara Alpaslan Ertüngealp dirigálásával. Bemutatkozik Pavel Nersessian zongoraművész, szólót énekel Claudia Bataraga, Szabó Levente és Buta Árpád Attila. És még valami, ami mindenképpen telt házat vonzhat: Érdi Tamás rendkívüli zongoraestje. A világhírű magyar művész Chopin-, Liszt- és Bartók-szerzeményeket játszik. Bárhol lép fel a világon, koncertjeit kivételes figyelem és siker övezi. Biztos így lesz városunkban is. Nyilván más kellemes meglepetésekre is számíthatnak a filharmónia barátai. (nk) Népújság (Marosvásárhely) 2017. május 19.Megjelent Boros Misi első lemezeMegjelent első hanglemeze, bemutatta a kilencmilliós olvasótáborral rendelkező The Guardian, letette a vizsgáit, és most éppen Lichensteinba készül – zsúfolt a május a csíkszentmiklósi gyökerekkel rendelkező pécsi előadóművész, Boros Misi számára. A 13 éves Junior Prima díjas zongorista augusztusban Kolozsváron és Csíkszeredában is fellép. Az eseményeket Daczó Katalin foglalta össze Tavaly november 15-én a MÜPÁ-ban tartotta első önálló hangversenyét Boros Misi, aki nyolcéves kora óta Magyarországon minden korosztályos országos versenyt, és több nemzetközi zongoraversenyt is megnyert. 2014-ben a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató első évadának korcsoportgyőzteseként ismerhette meg a nagyközönség. A Nemzeti Filharmonikusokkal tartott MÜPA-koncert hangfelvétele szerepel a közelmúltban megjelent dupla CD-n: az elsőn Bach, Scarlatti, Beethoven, Chopin, Liszt és Bartók darabokat, a másodikon pedig Mozart C-dúr zongoraversenyét (K. 467) hallhatjuk. A felvétel felkerült az internetes hangmegosztókra is (elérhető az Amazonon, Spotify-on, az iTuneson, valamint a Deezeren) – ennek apropóján figyelt fel az ifjú előadóra a brit The Guardian napilap klasszikus zenei újságírója, Stephen Pritchard. „Megjelent Boros Misi, a 13 éves zongorista csodagyerek első albuma – de jó egyáltalán?” – teszi fel a kérdést a címben a brit zenei szakíró. – „A »csodagyerek« egy veszélyes kifejezés – írja Stephen Pritchard –, mert rengeteg zenészt mondunk ígéretesnek fiatalkorukban, aztán később, felnőve a felnőtté válás számtalan figyelemelterelő elemével, nagyon rosszul is végződhet egy szépen induló karrier. Hosszú órák gyakorlása nem sok időt hagy a barátkozásnak, és a házi feladat elkészítése is odafigyelést igényel. Nem csoda, hogy sok jelentős tehetség elbukik. Minden nyomás ellenére a 13 éves magyar zongorista, Boros Mihály feltűnően harmonikusnak tűnik. Vélhetőleg ez a focinak is köszönhető, kifejezetten az angol élvonalnak, amely néha sikerrel vonja el Scarlattival, Beethovennel, Chopinnel és Bartókkal töltött óráitól.” A brit újságíró arra is kitért, hogy Boros Misi utazásai során szívesen találkozik kedvenc focistáival, és elmegy egy-egy futballmeccsre, amellett, hogy napi 6-7 órát gyakorol. „A most kiadott albuma kifejezett érettségről tesz tanúbizonyságot – foglalta össze a Guardian újságírója – , és persze, egyelőre még fizikailag sem lehet „felnőtt-technikája”, de már most is magabiztos a játéka. Sokat fogunk még hallani róla, de koncerkörútjain vélhetőleg mindig a jó »focis-városok« lesznek előnyben.” (Szabó Ádám fordítása) Amint Boros Misi édesanyjától, a csíkszentmiklósi származású Orbán Jolántól, a Pécsi Tudományegyetem Modern Irodalomtörténeti és Irodalomelméleti Tanszék tanárától megtudtuk, az ifjú tehetség a MOL – Új Európa Alapítvány tehetségtámogató programjának köszönhetően a napokban indul Lichtensteinba mesterkurzusra. Augusztus 18-án Kolozsváron lép fel Boros Misi, ahol a Kolozsvári Magyar Napok keretében szólókoncertje lesz az Auditorium Maximumban. Csíkszeredában szintén augusztus folyamán láthatja/hallhatja a nagyközönség. Hargita Népe (Csíkszereda) 2017. július 7.Brassai Sámuel polihisztor francia vendégeMár évekkel ezelőtt olvastam Lászlóffy Aladártól a Házsongárd című gazdag tartalmú könyvet, amely 1989-ben jelent meg a Helikon Kiadónál, készült Békéscsabán a Kner Nyomdában. A tehetséges, művelt szerző sorra bemutatja a Házsongárdban pihenő erdélyi tudósokat, írókat, képzőművészeket, színművészeket, zenészeket. Brassai Sámuel (17979–1897) polihisztor értékeinek, érdemeinek olvasásakor figyeltem fel francia vendégének a fogtisztítási, fogkezelési módjára. Az alábbiakban főként ezt igyekszem kifejteni, de szót ejtek a kolozsvári tudós sokoldalú érdeklődéséről, rendkívül gazdag ismereteiről és társadalmi kapcsolatairól is. Brassai szellemi eredményeiről az alábbiakat olvashatjuk: „… elvitathatatlan, hogy az esztétika, a csillagászat, a pénzügy s a matézis, a zene s a logika, a történelem s a muzeológia egyaránt köszönhet neki valami gazdagítót. Bírálatai, polémiái eszmebőséget sugároznak. Európát járt világfi, aki a dámanemzedékek szemében, szalonjaiban ő volt az ellenállhatatlan agglegény”. Napirendje saját maga iránt szigorú és kitűnő beosztású. „Reggel hatkor már talpon volt, s legott a zongorához ült, voltak neki szerelmetesei: Beethoven, Muzio Clementi, Mozart, Chopin és mások. Aki muzsikus csak odavetődött, az mind elragadtatva távozott abból a kis kerti szállásból. De micsoda esték voltak azok, itthon, mikor egy-egy híresség remekül muzsikált, még trakta is volt a kis kerti lakban (a Monostori úti otthonában).” Jó barátja volt Brassainak Herman Ottó természettudós, így ő is gyakran jelen volt a külföldről érkezett hírességek fogadásán, szereplésén és a meghitt beszélgetéseken. Brassainak mindenese, inasa volt János, aki felszolgálta az ételeket, italokat. Egyik alkalommal János az alábbiakat mesélte el Herman Ottónak: „Hát kérem, tekintetes uram, mikor tegnap a pástétomot ették, az a francia háromszor is kiszaladt a konyhába, belenyúlt a szájába, és szemünk láttára kitette mind a harminckét fogát a tenyerére, megmosta kefével, visszatette, visszament és tovább evett. (Mindez 1865–1870 között történt.) Ha pedig magamfajta szegény embernek fájdul meg a foga, elmén Póka borbélyhoz, az meg a fájós fogánál fogva háromszor is körülhurcolja, hogy szikrát hány a szeme, a tetejébe pedig még ötven krajcárokat is megvesznek rajta… Miért nem jut a szegény székelynek is olyan kijáró fogazat!” Lászlóffy évet nem említ a francia vendég ottjártáról. De mi tudjuk Huszthy Sándor tanulmányából – Herman Ottó a kolozsvári múzeumban (1864–1871). A Herman Ottó Múzeum évkönyve XI. k. Miskolc, 1972 –, hogy az alcímben szereplő években kutatott a mezőségi tavaknál, a Székelyföldön, és megfigyeléseit, vizsgálatainak eredményeit közzétette Kolozsváron. Csak 1871-ben távozott Budapestre. Tehát amit János, az inas újdonságként elmondott Herman Ottónak, az ezelőtt 147-150 évvel történt. Az inas tájékoztatásából az is kiviláglik, hogy akkor még Kolozsváron is csak borbélyok foglalkoztak fogproblémákkal. Ezt az erdélyi orvostörténet is megerősíti. A francia vendég fogprotézise, annak kezelése-gondozása teljesen friss jelenség volt Erdély fővárosában. A XXI. század olvasója megtudhatta a fentiekből, hogy a fejlett nyugat-európai országokban (például Franciaországban) már ezelőtt 150 évvel, talán korábban is tudták pótolni a hiányzó fogakat, fogsorokat. Kelet-Európában, Erdélyben csak évtizedek múlva vált ismertté a fogtechnika. Dr. Veér Győző fogorvos tájékoztatásából tudom, hogy Magyarországon dr. Árkövy József általános orvos vállalt úttörő szerepet a fogorvoslás kidolgozásában. Az ő kísérletei nyomán vált külön tudományággá a sztomatológia, ennek fogalmát ő vezette be az orvosi szaknyelvbe. Miből lehetett a vendég fogprotézise? Erre a kultúrtörténeti, technikatörténeti kérdésre dr. Veér Győző fogorvossal együtt kerestük a választ. A tapasztalt fogorvos úgy véli, hogy a francia vendég protézise ezelőtt 150 évvel kaucsukból lehetett. Ennek a szerves anyagnak voltak olyan tulajdonságai, amelyek alkalmassá tették fogsor készítésére. Nyomban elővette a lexikont, és megnézte, mit mond a tudomány a kaucsukról. A szócikk részletesen tárgyalja a kérdést, itt most csak a minket érdeklő sajátosságokat emelem ki: – Európában az 1600-es évek közepétől ismerik; – fontos ipari szerves anyag, kb. 500-féle felhasználása ismert. Engem érdekelt a név eredete és jelentése, sorra megnéztem a szótáraimat. A Magyar értelmező kéziszótárban ezt találtam: kaucsuk – 1.) (Trópusi) fák tejszerű nedvéből kivonható képlékeny szerves vegyület. Nyers kaucsuk. Ebből vulkanizálással készült rugalmas, kemény anyag. 2.) rég Gumi (jelentése is volt). Indián eredetű szó, a spanyol nyelv közvetítésével terjedt el az európai nyelvekben; kaucsukfa – sok kaucsukot szolgáltató, a kutyatejjel rokon forró égövi fa (Hevea brasiliensis) ültetvény. Kaucsukfából álló nyers kaucsukot termelő ültetvény. A magyar nyelv történeti-etimológiai szótárából megtudhatjuk, hogy a kaucsuk nemzetközi szó, végső forrása valamelyik dél-amerikai indián nyelv, a perui indián cauchuc ugyanazt jelenti. A spanyol nyelvben 1653 óta fordul elő. Szélesebb körben Ch.- M. de la Condamine (1701–1774) francia tudós dél-amerikai útja után terjedt el a 18. század derekán. A magyarba a németből kerülhetett át. Az Erdélyi magyar szótörténeti tár VI. kötetének 260. oldalán ezt találjuk: kaucsuk – kalosli ’sárcipő, kalucsni jelentésben fordul elő először 1866-ban; Két pár kaucsuk kaloschli szövegben. Úgy gondolom, hogy most már többet tudunk a szóban forgó szerves vegyület sajátosságairól és sokféle felhasználásáról. Márton Béla / Népújság (Marosvásárhely) 2017. augusztus 2.Zerind a nagyvilágban. A nagyvilág ZerindenJúlius 24-én kezdődött és 30-án ért véget a XV. Nagyzerindi Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábor, melynek munkájába Balta János. Három földrész, nyolc országába viszik a kistérség hírnevét című tudósításán keresztül nyertek betekintést olvasóink. Vasárnap a táborzáró kiállításon, ünnepi hangulatban Ódry Mária értékelte – mely az alábbiakban olvasható – az alkotók és szervezők tevékenységét. „Igen – a Nagyvilág van Zerinden ismét: XV. alkalommal nyílt meg a Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábor Nagyzerinden. Három kontinensről – Európa, Ázsia, Amerika – jöttek el ide az alkotók, és akik itt vannak, jól érzik magukat. Tíz napig ideális körülmények között festenek, rajzolnak, agyagból építenek, és utána elviszik hírét Nagyzerindnek a nagyvilágba – például az itt alkotó Beata Babel Karankiewitz, aki egyetemen oktat, beépítette Zerinden szerzett tapasztalatait a doktori disszertációjába. És nem ő az egyetlen doktori fokozattal rendelkező alkotó. Férje, Wladok Karankiewitz, a Czesztochowai Egyetem dékánja szintén egyetemi oktató. Dél-Koreából érkezett, nem először van itt prof. dr. Clemens Beungkun Sou, aki műépítész, járja a világot, Európát, kiállításokat szervez és fest. Szintén doktor az Ukrajnából érkezett KOPRIVA ATTILA, főiskolai tanár. És azt kell mondjam, minél doktorosabb valaki itt, annál szerényebb. Ha már a szerénységnél tartunk, Székely Géza kolozsvári illetőségű művész tanár, mikor érdeklődtem tőle mi is az a magas állami kitüntetés, amiben részesült – szerényen, mosolyogva mondta: 2012-ben vettem át Áder János köztársasági elnöktől a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét. Amikor megkérdeztem, viccesre véve a figurát, hogy 2012 óta semmi? – azt válaszolta: – Á dehogynem, 2013-ban EMKE Szolnay Sándor-díj, 2015-ben a MOL MENTOR díja, 2011-ben a Magyarországi Rajztanárok Egyesülete által kiadott díj és emlékplakett – és mindezt olyan szerény mosollyal, mintha azt mondaná: – esik az eső. – Igen, díjeső – mondanám én. Fel szeretném olvasni a résztvevő művészek névsorát, hogy senkit se hagyjak ki, bár a zerindieknek nem kell őket bemutatni, hiszen régi barátok, ismerik őket. BREZNAY ANDRÁS Budapestről érkezett, sokadszor van itt, épületsíkok, szürkék, sárgák, barnák vonzatában él, épületei mintha dőlnének, templomai, tornyai dőltükben mintha üzennének a mának: vigyázzatok ránk! OLEG SMIRNOV szintén Budapestről jött – a zerindi táj, közeg számára mindig alapihlet, mindez olyan lilákban, kékekben, okkerben leegyszerűsítve egzisztenciálisan, szinte leheletszerűen újraköltve, hogy az ember azt mondja: ez igen! GALLY A. KATALIN Kolozsvárról jött, ő a pasztellkréta művészetének nagymestere, az idei téma az emlékezés szárnyán számára testre szabott, hiszen különleges finomságú lélekérzéseket regisztrál. Egy-egy régi kerítés időkoptatta erzetét, vagy egy nyitott ablak, függönyön átszűrt emlékezésre invitáló képét. SZÉKELY GÉZA szintén pasztelltechnikán keresztül, a lélek belső építészeként láttat épületet, fészert síkokban komponálva, a belső és külső környezetet. A KONCZ MÜNICH házaspár férfi tagja, ANDRÁS saját építésű kemencében égeti ki különleges térelemeit, kisplasztikáit. Ezúttal különleges, redukciós technikával szürke-feketés felületet hozva létre: ők a METEORITOK címet viselik. Felesége, JUDIT egyedien házasítja össze az olajfestményt a reányomtatott linómetszettel. Mindkettő népi motívumos, tulipános-virágos ihletésű. Munkáinak címe: Emlékeim. A tárlat legfiatalabb kiállítója CSÁKY REBEKA most nyert felvételt a Budapesti Képző- és Iparművészeti Szakgimnáziumba. Munkái, akvarelljei vérbő tehetségről árulkodnak már most. Érett munkák, mintha nem egy 15 éves leányka festette volna. Pontosan regisztrál, a lényeget láttatja. Például két egymásra fordított szék kivehető sziluettje fénybe mártva, vagy a fekete-fehér- szürke móló csak néhány ecsetvonás, de már biztonságról árulkodik. TÚRCSÁNY FERENC Szlovákiából jött. Különleges álomvilág az övé, kissé borús, szürke az alap, amin szinte gyerekrajzszerű vidámságot idéz elő, játszi könnyedséggel. LÁNG ESZTER új tag, Debrecenből jött, elmondása szerint egy alkotási folyamat része, amit itt festett. Az elvont, absztrakt kifejezési módot választotta, képeinek ihletője a zerindi táj, a zerindi közösség, belső struktúraként ábrázolva. WLADIMIERZ KARANKIEWITZ a tág terek, természetes anyagok kedvelője. Természetes anyagra, háziszőttesre természetes festékanyagot használ. Bodzabogyó vagy egyéb bogyók levét viszi fel a hatalmas kifeszített vásznakra, lilás-barnás feketés síkok váltják egymást, mindeniknek más-más a struktúrája, és mint ahogy ittjártamkor láttam: amikor a szél meglengeti a vásznakat a tájban, az alkotás szerves része lesz a tájnak, amiből vétetett. BEATA BABEL KARANKIEWITZ világos, fehér-sárga absztrakt víziók, ugyanez zöldben vagy rózsaszínben újrakölti a zerindi mezőt olyan ritmusban, mint egy-egy Chopin-etűd, éppen csak érintve a zongora billentyűzetét. De, hogy legyen valami anyagszerű ebben az egészben, egyszerű, finom, apró szemű homokot visz fel a vászonra. KASPER KARANKIEWITZ, a fiúk (ő is diplomás festő) világa szintén játékos, de ő határozott kontúrokkal, világosszürke, fehér-kékben látja a világot, szüleitől eltérő módon, a saját hangján szólal meg. MARIO EIBERGER Németországból jött festő, akit fiatalsága ellenére a lepusztult ipari tájak ihletnek meg, valamint az eme lepusztult tájból való kikívánkozás, és mindez úgy megfestve, hogy egy pillanatig sem unalmas. Hogy mennyire élmény neki a festés és ezt milyen szinten műveli, nos, egy kiállított képe sarkában ott volt egy béka – annyira ott volt, hogy meg kellett tapintanom, hogy nem-e egy háromdimenziós ráragasztott matrica? Hát nem. Ez egy hiperrealista béka volt! KOPRIVA ATTILA Ukrajnából jött, szintén nem először jár itt. Az ő képei azért izgalmasak, mert bármit fest: tájat, épületet, állatokat, az erős piros, narancsszín kontúrok, kékkel, okkerekkel vetekedve egy olyan világot hoznak létre, ami állandóan vibráló, erős életigenlés. CZIGLÉNYI ATTILA az USA-ból repült át Nagyzerindre. Ihletője szintén a zerindi táj. Egeinek kékjei, zöldjei mindig visszafogott háttérzeneként hatnak a történet mögött – egy-egy udvar magárahagyottsága, vagy egy-egy kert rendezetlen rendje mögött. Ő az, akinek mindig könyörögni kell: „Na, most hagyd abba, nem kell tovább festeni, már csak alá kell írni”. CLEMENS BEUNGKUN SOU Dél-Koreából érkezett, Bécsben élő műépítész, kiállításszervező. Most kiállított képein – habár olajfestmények – krokiszerű gyorsasággal a női test szépségének hódol. Képei életerősek, kevés színt használ, rózsaszín, fekete, kék-zöld, mindez inkább grafikaszerű hatást kelt. Képeinek címe: Erős nők. SISKA-SZABÓ HAJNALKA képeit szándékosan hagytam hátra, mert nem akarjuk elfelejteni, hogy ő nemcsak fest, hanem az egész tábor kiötlője, ötletgazdája, szervezője és Vas Enikővel együtt kézbentartója, rendezője. Mindezen napi gondok mellett megfestette Böjte Csaba Atya és édesanyja portréját, pedig a portré mérföldkő, itt nem lehet hazudni: vagy hasonlít, vagy nem, vagy Ő, vagy nem Ő. És ez esetben ez itt Ő. Siska-Szabó Hajnalka az erős ultramarinok, kékek-zöldek karmestere. Karmesteri pálcája, ecsetje alól fénybe mártott tájak, kék kapuk, illetve inkább fénykapuk boltívei bújnak elő, a nyitott kapukon mindig bezuhog a fény, és mindez olyan lendülettel, hogy minket is magával sodor. Amit még feltétlenül el szeretnék mondani, a Zerindi Nemzetközi Képzőművészeti Tábor XV. jubileumi évére megjelent egy a 15 évet felölelő és bemutató album. Szerkesztője Siska-Szabó Hajnalka és Vas Enikő.Ami a 15 évben és a sorok között ott van, hogy a zerindi alkotótábor nemcsak egy évente megrendezett művészeti fórum, hanem egy alkotó közösség, ami állandóan fejlődik, meg merem kockáztatni továbbképző jellege van. Itt Zerinden a művésznek, művészetnek becsülete van. Mondhatni igénylik a szépet, a képet, nemcsak a meglévő képtár állományát bővítendő, hanem ezek a képek díszítik a polgármesteri hivatal termeinek a falait, a könyvtár, az étkező vagy az iskola falairól tekintenek vissza ránk. A kortárs képzőművészet – a falra akasztva „funkcionál” – a zerindiek mindennapjainak része. Így lesz több Zerind és a Nagyvilág.” Nyugati Jelen (Arad) 2017. szeptember 7.Tamásira és Dsidára emlékeznek BudapestenKét nagy erdélyi író, költő, Tamási Áron és Dsida Jenő, valamint Mária Sándor felesége, Lola alakját is megidézi a budapesti Várkert Bazár irodalmi sorozatának őszi programja. A 120 éve Farkaslakán született Kossuth-díjas íróra, Tamási Áronra és a 110 éve, Szatmárnémetiben született Dsida Jenő erdélyi magyar költőre szeptember 14-én emlékeznek irodalmi esttel. Ennek vendége Sipos Lajos, Láng Gusztáv és Fűzfa Balázs irodalomtörténészek és Basilides Alíz, Tamási Áron volt felesége lesz, a szerzők műveit Mátyássy Bence színművész tolmácsolja a közönségnek. Október 4-én Márai Sándor, a 20. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb alakjának feleségéről, Matzner Loláról fog szólni a Várkert Irodalom estje, amelyen Ötvös Anna kassai történész-könyvtáros, a Lola könyve című kötet szerzője és Mészáros Tibor irodalomtörténész, a Márai-hagyaték gondozója fog beszélgetni az irodalmi sorozat házigazdájával, Juhász Annával. Ötvös Anna könyvében először dolgozta fel Matzner Lola fotóalbumának anyagát, levéltári és sajtóforrások, levelek, naplók, interjúk segítségével felderítve a képeken látható figurák családi viszonyrendszerét. Szemgödrünkben kihűlt ezüst címmel október 7-én verses-színházi zongoraestet rendeznek József Attila és Ady Endre verseivel Erik Satie és Frédéric Chopin zenéjére hangolva. Fóris Szilárd zongoraművész és Menszátor Héresz Attila színművész az előadás összeállításakor olyan belső ívre törekedett, amely a születés, a felfedezés, a kamaszkori lázadás, a szerelem-elengedés, a ráeszmélés, a forradalmi elbukás, valamint a meghasonlás, a megbocsátás és a világtól elvonulás útjait járja be. Szeptemberben három alkalommal, 11-én, 15-én és 25-én lesz látható a Várkert Irodalom sorozat részeként. Hámori Gabriella színésznő előadása, amelyet Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni 1935 és 1946 között írt naplója alapján készített. A darab 2015-ös bemutatása óta több mint 50 teltházas előadás élt meg. Szeptember 22-én pedig Ugron Zsolna Hollóasszony kisregényének rendhagyó színpadi változatát láthatja újra a fővárosi közönség Hámori Gabriella, Farkas Franciska, Lukáts Andor, Trill Zsolt és a szerző tolmácsolásában, áll a Várkert Bazár tájékoztatásában. MTI; Krónika (Kolozsvár) 2017. szeptember 26.Megemlékező zongoraest a LEK-benThurzó Zoltán vasárnap délutáni zongoraestje ezúttal másképpen zajlott, megemlékező hangversenyen vehettek részt az érdeklődők Thurzó Sándor zenetörténész, muzikológus emlékére. A Múzeumi hangversenyek sorozat szeptemberi zongoraestjén In Memoriam Thurzó Sándor címmel tartott megemlékező koncertet Thurzó Zoltán. Thurzó Sándor nagyváradi zenetörténész, muzikológus nyolc éve hunyt el, született 1920. március 17-én. Munkásságáért számos díjat elnyert, kiemelkedő alakja volt a helyi zenei életnek, szellemisége tovább él a helyi zenetörténelemben. Unokája, Thurzó Zoltán megemlékező zongorahangversenyt tartott a tiszteletére, 80 darabbal készült a zenei estre. Rendhagyó módon dőlt el, hogy melyek lesznek azok a zeneszámok, melyeket előad 55 percben: a közönség tagjai választhatták ki a darabokat. A koncert előtt minden néző kapott egy listát, melyen 80 darab volt felsorolva, köztük Liszt, Chopin, Bach, Scarlatti, Mozart, Grieg, Schubert, Enescu, Bartók stb. alkotások. Az 55 percbe végül 13 darab fért bele. Műsor Két Bach számmal kezdődött az este, melyeket Erdei Árpád és Gyulai Katalin választottak ki, Thurzó eljátszotta az Aria from „Goldberg Variations” BWV 988 és Prelude and Fugue in B-flat minor, BWV 867 darabokat. Majd Bárdon Péter ajánlására Kodályt hallhattunk, Dékány Katalin egy Modest Mussorgsky számot választott. Beethoven Für Elise száma sem maradt ki a műsorból, ezt Rövid Kiss Tünde választotta. Elena Morgoș egy Sergei Rachmaninoff darabot kért, Henning Margit pedig egy Edward Griegtől származó művet. Ezután egy Richard Clayderman szám következett, a Love Story című darabot játszotta el Thurzó Zoltán, ezt Codreanu Monika választotta. A folytatásban Kolozsvári Zsuzsa kérésére egy Chopin számot játszott el a zongorista, majd Német Katalin és Rozin Erzsébet egy-egy Liszt darabot választott. Az este lassan véget ért, még eljátszott a zongoraművész egy Strauss Jr.-Thurzó Z. – Radetzky Marsch című számot, amelyet Hamurg Katalin kért. Végül az est Molnár Judith választásával zárult, Erkel Ferenc Nemzeti Himnuszát közösen énekelték az egybegyűlteket, Thurzó Zoltán zongorakíséretével. A Lorántffy Egyházi Központ Múzeumterme ezúttal is megtelt, a nézők vastapssal köszönték meg a rendhagyó zongoraestet. Törő Enikő Thurzó Sándor (Nagyvárad, 1920. március 17. – Nagyvárad, 2009. szeptember 6.) erdon.ro 2017. október 14.Csíky Boldizsár – 80Születésnapi beszélgetés az Erkel- és Enescu-díjas marosvásárhelyi zeneszerzővel – Újabb kerek évforduló, újabb jelentős mű. Jótékonyak ezek a születésnapok a zeneszerző számára. Beszéljünk először az október 12-i ősbemutatóról. Obsessiones... Rögeszmére kell gondolnunk a cím olvastán? – Nem annyira rögeszmére, ebben a latin szóban sok minden van. A fogalomnak azt az értelmezését vállalnám, amelyben benne vannak a múlt árnyai, minden, ami szép, csúnya, nyomasztó, felszabadult, kicsi örömök, nagy feszültségek, ilyesmik. Nem akar lélektani programzene lenni. Bizonyos korokhoz kötődő emlékeim, akkor megírt zeneművek tükröződnek benne. Nem jellemző rám, hogy ha egy nagy élmény ér, azonnal rohanok haza, hogy írjak belőle egy darabot. Ez olyan romantikus dolog, persze van ilyen. Feltételezem, hogy egy-egy Chopin-prelűd például így született. De inkább úgy alakul ez az egész, hogy felgyűlnek a dolgok s egy ilyen diszpozíciót hoznak létre az emberben. Az aztán valamilyen módon kijön belőle. – Emlékszem, egy átfogó, régebbi interjúd élére címként azt a kijelentésedet ugrasztották ki, hogy irodalmi beállítottságú zeneszerző vagy. – Ó, ez nagyon rég volt. Talán 1968-ban írta rólam Erdélyi Laló azt a cikket. Akkoriban voltak olyan bemutatóim, amelyek az első nagyobb sikereket hozták. Szimfonikus zenekarra írt darab, amit több filharmónia is átvett. A zenekari muzsika irányába tett lépteim itt igazolódtak vissza. – A mostani Obsessionest megírhattad volna korábban is? – Vissza lehet hallani benne bizonyos régebbi műveimből apró, kicsi mozdulatokat, dallamtöredékeket. Ez nem evokatív szándék, visszatérő gondolatok. Tudom, az obszesszió inkább nyomasztó gondolatot jelent, és lehet, hogy a művet ez uralja, de vannak benne fényteli pillanatok is. Amikor profi muzikológusok nézik a műveimet, az tűnik fel nekik, hogy nagyon sűrített az egész. Ez abból adódik, hogy el szeretném kerülni az unalmas, semmitmondó pillanatokat. – Mindig történik benne valami. – Sőt, egy időben több minden. Ezt úgy kell érteni, hogy egy ilyen polifonizált felfogásban, amikor az egyik zenekari részleg játszik egyféle dallamot, egy másik részleg ennek az ellenpontját adja. Az is egy önálló anyag, egymásra tevődnek ilyen pillanatok. De talán ne mélyedjünk annyira bele, ezek stiláris problémák. – Amikor komponáltad, amikor dolgoztál rajta, figyelembe vetted, hogy milyen zenekar adja majd elő? A vásárhelyi szimfonikusokat nagyon jól ismered. – Ilyesmi is felmerül időnként az emberben. Ennek a darabnak a megírásával úgy voltam, hogy hol elszakadtam a valóságtól, és egy ideális zenekarra gondoltam, arra, ahogy annak az előadásában fog szólni a mű, hol pedig visszatértem a földre, és számoltam azzal, hogy mondjuk, egy romániai vidéki, netalán fővárosi zenekar mit fog ehhez szólni. A klarinétos például hogy fog fintorogni, amikor ki kell gyakorolni az éppen rá háruló részt, a karmesternek pedig hogy fog rángatózni a jobb válla a sűrű partitúra miatt. Általában ezt szokták kiemelni a munkáim kapcsán. Van Bukarestben egy zenetudós, aki azt kérdezte: vajon nem azért írok ilyen egytételes zenekari darabokat, mert félek, nehogy ráunjon a közönség?! Mondtam az előbb, van ebben valami igazság. Nagyon nagy szerzőnek kell lenned ahhoz, hogy egyórás darabodat a közönség kibírja. Én hálás vagyok, hogyha egy negyedórás, húszperces darabom után a hallgatóság azt mondja, mégiscsak érdemes volt végighallgatni, ezt a mai zenét is ki lehet bírni. – A vásárhelyi filharmónia közönsége eléggé felkészült, jól fogadja az úgynevezett „mai, nehéz műveket” is. – Nem a közönségnek nehéz, hanem a „végrehajtóknak”. A közönségben kell legyen egy olyan reverberáció, ami megmarad, hogy elmondhassa, na, mégiscsak éreztem valamit. – Nyolcvanéves lettél, fiatalos nyolcvanas, továbbra is tele vagy alkotó energiákkal, szűnni nem akaró feladatokkal. A zeneszerzőt mennyiben befolyásolja az életkora? Könnyíti a munkádat a felgyűlt tapasztalat? – Talán észrevetted, lehet, hogy nem, de történt valami a világgal. Az idő felgyorsult. Persze megeshet, hogy szubjektív, amit mondok, de én úgy érzem, hogy ami a hatvanas-hetvenes években normálisnak tűnt, azt ma egész másképp érzékeljük. Sokkal gyorsabban telnek a hetek. Az ember mindegyre felszisszen, hogy „Jézusom, már megint hétfő van!” Repül az idő, és ez a „nyolcvanas állapot” lehet jó, lehet rossz. Ha az embernek elkopnak a professzionális készségei, akkor rossz. Hogyha arra való ez a kor, hogy önmagadat élesebben el tudjad bírálni, akkor jó. Nyilvánvaló, hogy nem sorolhatom magam a nagy szerzők vonulatához, de a jelenkori kollégáim között is megtalálható mind a két jelenség. Ha uralod a kifejezési eszközöket, akkor kétségtelen, hogy a felgyülemlett tapasztalatok megkönnyítik, hogy melyik pillanatban mit írhatsz meg. Hogy fog az megszólalni. És nem csak egy elképzelés, egy elméleti dolog, amit valaha megtanultál, hanem visszahallottad száz esetben azt, hogy ami így van leírva, hogy szól, s ami úgy van leírva, az miképpen hangzik. Ez egy tapasztalati gazdagodás, aminek komoly haszna van, főleg ha azt nézed, hogy a gyakorlati kivitelezés, a valódi effektus milyen. Van, aki úgy születik, hogy azonnal tudja, hogyan fog megszólalni az, amit leír. Nekem nehezebben megy, nagyon sokáig emésztem azt, amit végül is le merek írni, és utána is többször visszatérek rá. Vannak olyan pillanatok, amik töprengésre késztetnek előző műveimben. Most például egy kórusműkötetet akarok összeállítani, van vagy hetven darab, amiből gondolom, harminc megállja a helyét. Nézem, s néha fel-felszisszenek: mi az ördög történt, hogy lehetett ezt leírni! Nem szól sehogy. Ha leadom a szakmai komissziónak, mint egy dolgozatot, nem találnak benne semmi kivetnivalót, de amit ki szeretnék hozni belőle, az nem úgy szól, ahogy elvárnám. Ilyenkor aztán csodálkozhatom, miképpen voltam képes ezt így leírni. Ez időnként előfordul, főleg szöveges zenével. A magyar nyelv rendkívül bonyolult prozódiáját bizonyos idő teltével természetes módon tudod visszaadni. Nem keresed kínosan a jó megoldást, nem érzékelhető a görcsös igyekezet, amellyel a hibákat próbálod elkerülni. Amikor természetessé válik ez a folyamat, megszabadulsz a fenyegető veszélytől, hogy elnézel valamilyen prozódiai problémát, és akkor már felszabadultabban tudsz írni. Ebben a kor segít. – Színdarabnál sűrűn előfordul, hogy átírják, átfésülik, modernizálják a szöveget. Egy ilyen zenei műbe utólag bele lehet nyúlni? – Nekem igen. Ha valaki más nyúlna bele, nagyon bántana. Sajnos ilyesmi megtörténik Wagner-operák, vagy akár Mozart-operák rendezésénél is, ahol az előadó megpróbál előtérbe nyomulni, vagy színház esetében a rendező próbál erőszakot tenni a darabon. Ha ellenébe megy az eredeti üzenetnek, talán jó is lehet a kontrasztos felfogás, főleg egy ismert mű esetében, de amikor az illető megpróbál más értelmet adni neki, aktualizálni, ami a leggyakoribb, akkor megváltoztatja a mű szellemét. Vagy még rosszabb, elmossa az egészet, nem ad semmit, megszünteti a lehetséges kontaktust a szerző és a közönség között. Eltűnik a szerzői szándék. Éppen az, ami a műben művészi, szuggesztív. – Gondolom, hogy a zenénél az is rendkívül fontos, hogy ki szólaltatja meg. Neked számos művedet kiváló egyéniségek, formációk tolmácsolták. Van kilátás arra, hogy ezt a mostani új szerzeményedet máshol is előadják? – Be kell vallanom, hogy stresszes állapotot okozott ez az egész helyzet, amibe kerültem. Egyrészt készültem arra, hogy októberre fejezzem be a művet, legyen olyan állapotban, hogy le lehessen másolni, meg lehessen tanulni, a karmester ne rohammunkában nézze át, szóval legyen minden rendben, ahogy kell. De amikor Budapest kérte ezt a darabot, még a fele se volt kész. Azt kellett volna mondanom, hogy még bizonytalan ez az egész, mégis azt válaszoltam, hogy oké, rendben van. Mondtam, hogy még dolgozom rajta, de azt válaszolták, kész lesz az idejében, bíznak bennem. Tulajdonképp kettős felkérést kaptam, egy kiváló együttes, a Concerto kérte, novemberben játsszák ezt a művemet, és egy másikat a Nemzeti Filharmónia tűzte műsorára. Májusra programálták, de máris sürgetnek a darabomért. Érthető, hiszen ők két-három évadra előre tudják, mit fognak csinálni, előadni. – Munka akad tehát ezután is. A Marosvásárhelyi Filharmónia két alkalmat is talált arra, hogy kellő súllyal emlékezzék meg a születésnapodról. A múlt vasárnap a Divertimento című szerzeményedet adták elő. Ez a mű mikor született? – Ennek a keletkezése talán újságíróilag is érdekes. Emlékezhetsz, hogy 1989-ben milyen hangulat uralkodott itt, Marosvásárhelyen, de máshol is az országban. Körülöttem is annyira megsűrűsödött a levegő, hogy ha ott maradok a filharmóniánál, óhatatlanul beszennyezem magam. Ideiglenes áthelyezéssel átmentem a bábszínházhoz, és soha olyan dolgom nem volt, mint ott, mert abból éltem, amit írtam. Házi zeneszerző lettem. Azelőtt mindig kettős életet kellett élnem, helyt kellett állnom a filharmónia vezetésében, másrészt pedig amikor lehetett, írtam. A megszakítások nem tesznek jót az alkotómunkának. De a kérdésedre válaszolva, 89-ben kaptam egy felkérést egy nagyszerű budapesti fúvósegyüttestől, a Berkes Kálmán vezette Budapest Wind Ensemble-től. Azt mondtam magamnak, hogy én azért se vetem magam alá az akkori általános, nyomott romániai hangulatnak, úgy döntöttem, hogy divertimentót írok, ez hagyományosan szórakoztató zene. Na, de milyen legyen? Eszembe jutott, hogy Mozartnak van egy Gran Partita műve, egy olyan együttesre írt darabja, amit nyolc fúvós és egy nagybőgő szólaltat meg. Mindig csodálkoztam, miért tette bele a nagybőgőt, aztán amikor elkezdtem írni az enyémet, megértettem. Nagyszerűen passzol hozzá. Bizonyos pillanatokban a hangulat ellentétét képviseli, máskor teljesen belesimul abba. Sokoldalú módon fel lehet használni ezt a hangszert. A nyolc fúvós és a nagybőgős lett tehát a választott együttes, ez Berkeséknek pont jó volt. Valami módon kiengedtek akkor a próbára, bár már nagyon nehéz volt külföldre menni. Megkéstem persze, vittem a partitúrát, felkészülve arra, hogy számos problémával szembesülök majd, a klarinétos nem fogja tartani a magas trillát, a fagottos bele fog bőgni a pianóba, nem uralja a hangerőt, és feljegyeztem még pár esetleges hibalehetőséget, hogy aztán az első próbán teljesen megnémuljak. Annyira jó volt, hogy alig volt mit mondanom. Ilyennek kellene lennie az előadó együttes és a szerző viszonyának. – A vásárhelyi előadóknak is komoly kihívás lehetett ez a mű. – Ennek a darabnak az a nagy problémája, hogy állandóan, szeszélyesen változtatja a dinamikáját és a tempóját is. Egy időben az egyik részleg crescendót produkál, a másik decrescendót, amihez a zenészek általában nincsenek hozzászokva. Az ilyen rafinált, kicsi mozdulatok megnehezítik az előadást, főleg a karmesterét. A dirigens Gheorghe Costint jól ismerem, nagyon jól olvas partitúrát, a fúvós együttesnek a próbáján az a vélemény alakult ki bennem, hogy ha ezt a stabil formációt megtartják, és évekig fognak így együtt dolgozni, nagyon sokra vihetik. Már most figyelemre méltó a Transylvanian Wind Ensemble teljesítménye. – Két ilyen mű bemutatása igazán méltó egy szép, kerek évfordulóra. De már hangsúlyoztam, a tevékenységed nem merül ki ennyiben. Igyekeztél ugyan egyik-másik tehertől megválni, már nincs akkora részed a művészeti egyetemen folyó zenei oktatásban, mint korábban, de a Kemény Zsigmond Társaság, amelynek elnöke vagy, továbbra is számos tennivaló elé állít. Éppen tegnap kezdődött el a KZST új évada. – Van abban igazság, hogy ha az ember hirtelen mindent abbahagy, nagyon hanyatlani kezd szellemileg. Én örvendek, hogy tovább tudok csinálni ezt-azt, kisebb fordulatszámmal, de csinálom. Persze amikor nyugdíjba mentem, arra gondoltam, hogy na, most aztán leülök, és írok rendületlenül. De gondolom, más is úgy van vele, amikor megnyílik előtte a lehetőség, ott áll és nézi a papírt: mit is írjak, hogy is írjam. Ez a mostani egy másfajta állapot, meg kell szokni. De amit csinálok, örömmel teszem. Az ilyesmi ébren tartja az embert. – Kívánom, hogy legyen minél hosszabb ez az alkotó ébrenléted. Isten éltessen sokáig erőben, jó egészségben! – Köszönöm szépen. Nagy Miklós Kund / Népújság (Marosvásárhely) 2017. október 31.Rácz Norbert: a reformáció soha nem ér végetRácz Norbert Kolozsvár belvárosi unitárius gyülekezetének lelkésze. Nem félnek a formabontóbb megoldásoktól, nyitott kapukkal, játékosan megmutatkozni a városnak, így átadni a bibliai üzenetet. Rácz Norbert akár a dombtetőn is esket, és úgy véli, a jó prédikáció nem axiomatikus igazságokat mond ki, hanem inkább gondolatébresztő kell hogy legyen. Luther „slágereket” énekelt, mi meg Luther énekeit énekeljük – A reformáció egyik sajátossága, hogy nem egy lezárható folyamat. Ez sosem ér véget úgy, hogy akkor borítékoltuk és eltettük. Maga az időszak, a 16-17. század, amely elvezetett a protestáns felekezetek megszületéséhez, az nyilván lejárt, de a reformáció mint eszmerendszer nem egy lezárható folyamat, hanem az egy olyan eszmei munka, meghívás, hogy a különböző közösségek és egyházak folyamatosan kétfelé vizsgálják meg magukat. Az egyik megvizsgálás a hagyománnyal, a szentírással, alapigazságokkal szembesíti a mindenkori jelenben élő embert, a másik pedig a jelen, a környező világ, amelyben él, és lényegében ezt a két dimenziót, ezt a két oldalt az életnek kell valamilyen szinten összhangba hoznia, a mindenkori jelennek. Láthatjuk tehát, hogy vannak olyan alapvető igazságok, amelyek nem változhatnak, mert abban a pillanatban elveszítené az adott közösség a saját arcélét. Például az istenben való hit, vagy a szentírás fontossága vagy keresztény közösségben a keresztény múlt, mint egy hagyomány, amihez tartozunk – ez képezi a hittani vasmagját minden egyes keresztény közösségnek. Viszont vannak olyan kihívások a mindenkori jelenben, amelyek arra buzdítják a keresztény gyülekezetet, hogy átgondolja a saját életformáját. Mondok egy példát. Luther Márton annakidején amikor a reformációt elindította, akkor a korában énekelt dalok dallamára írt keresztény protestáns szöveget. Azokra a dalokra ma azt mondanánk, hogy slágerek. Ez már-már közhelyes megállapítássá vált, sokszor mondtuk, hogy Luther a nép énekeit énekelte, mi meg Luther énekeit énekeljük. Miközben a zenei világ körülöttünk teljesen megváltozott. A megkérdőjelezhetetlen nagy értéket képviselő énekeskönyvi, egyházi éneklés ki kell egészüljön valami fajta párbeszéddel a jelennel. Egyházunk egyik előadótanácsosa kezdeményezésére zenéhez értő unitárius papok Daltutajok gyűjtőnév alatt írtak dalokat, dvd is lett ebből az anyagból. Így mai hangzású, szövegükben is maibb jellegű egyházi énekek születtek, amelyeket ifjúsági körökben, de nemcsak ifjúsági tevékenységeken lehet énekelni. Próbáljuk más felekezetek zenei kínálatából is megtalálni azokat, amelyek teológiailag a mi meglátásainkkal is találnak, és most már bő kínálatot nyújt a világi zene, amely tartalmában nagyon sokszor egészen spirituális jellegű szövegeket produkál, és mi nem félünk attól, hogy ezeket a szövegeket és dalokat istentiszteleti környezetbe helyezzük. Megélni a vallásosságot úgy, hogy az rezonáljon a most élő emberrel A gyülekezet ne csak vasárnapi közösség legyen – Az alapelképzelésünk itt a belvárosban, hogy a gyülekezet nemcsak egy vasárnapi közösség kell legyen, hanem az egyháznak a társadalom egészében van szerepe. Minden korosztály és érdeklődési kör számára kívánunk nyújtani valamit, amitől otthon érezze magát. Egy családban megtalálhatjuk azt az alapegységet, ami összekapcsolja a családtagokat még akkor is, hogy ha az érdeklődési körök, az életszakaszok, munkahelyi helyzetek, a pszichológiai állapota az adott személyeknek változó. Mi úgy képzeljük el ezt az egyházközséget, mint egy kibővített családot, akként szeretnénk élni, azaz a különböző életkorú, érdeklődésű, igényű emberek különféle igényeire, problémáira kívánunk választ adni. Éppen ezelőtt egy órával ért véget az idősek számára szervezett tornatevékenység, amikor itt a tanácsteremben 20-30 idős személy tornászik. Bár nem tartozik feltétlenül a klasszikus egyházi jellegű rendezvényekhez, az egészség megőrzésénél kevés vallásosabb téma van, az élettisztelet az egészség megőrzésével is összefüggésben van. Ez a tevékenység jó lehet arra, hogy ezt az ember tettel megélje. Folyamatosan próbálunk kísérletezni – Istentiszteleti jellegében is változik az egyház, megannyi forma van a mi egyházközségünkben és itt Kolozsváron az egyetemistáknál, folyamatosan próbálunk jó értelemben vett módon kísérletezni. Nem azt jelenti, hogy jó dolgunkban már nem tudjuk, mit csináljunk és kezdünk ilyen-olyan elemeket beemelni, hanem pontosan arról szól ez kísérletezés, hogy hogyan lehet megélni a vallásosságot úgy, hogy az rezonáljon a most élő emberrel. Van aki kedveli a templomi környezetet, egy klasszikus vasárnap délelőtti istentiszteletnek a hangulatát, szerkezetét, stílusát szereti, van viszont, akinek ez már nem mond sokat, aki másképp közelít a vallásos élményhez, nyilván vallási igénye neki is van, mindenkinek van, ez egy egyetemes igény. Az ahogyan válaszolunk erre az igényre, korról korszakra változik. Segítséget nyújtunk a szegények, idősek, rászorulók felé, hajléktalanokat ebédeltetünk, a Gondviselés Segélyszervezettel házi betegellátást végző alkalmazottat foglalkoztatunk, két ifjúsági csoportunk van, a harmadik pedig a visszajáró, már-már végzős egyetemistáké. Házassági felkészítőt tartunk, kiállításokat, koncerteket, előadásokat, gyermek- és családi programokat szervezünk, az a lényeg, hogy minél gazdagabb kínálatunk legyen, ami az ember érdeklődését kielégíti, problémáit, élethelyzetét valamilyen szinten javítja. És közben az egész, ahogy a szőlőszemek a gerezdet alkotják, úgy formálja azt, mit egyházközségnek nevezünk. Pezsgő, galambok, papi áldás – Az idei az első esztendő, amikor több esketési szertartást végeztem templomon kívül, mint a templomban. Nem vagyok ellene annak, hogy ne a templomban végezzem a szertartást, de valahogy meg kell találni a módját, hogy az első pohár pezsgő és a galamberegetés között a pap ne csak az a személy legyen, aki a hoppmester mellett a kicsit komolyabb szöveget mondja, hanem annak azért meglegyen a maga vallási szertartás jellege is, amit a templom eleve megteremt. Volt, amikor úgy éreztem, hogy ez az egész nem pont arról szól, hogy itt házasságkötési szertartás zajlik, hanem éppen elkoccintották az első pohár pezsgőt, utána a ceremóniamester mondja, hogy na most akkor jön az egyházi megáldás, utána a galambok, a fotó s az előétel. Tehát úgy ebben az egész menüben ott vagyunk mi is valamilyen szinten. Egy házasságkötés nemcsak az eszem-iszomról és meghatódottságról szól, ennek van egy vallási dimenziója, ami nemcsak érzelem, nemcsak Chopin muzsika és kaja meg ellopott menyasszony, hanem ugyanakkor ott van egy nagyon kemény hűségfogadalom, amit azért az ember talán végig kellene gondoljon legalább, amikor elmondja. De nem zárkózom el tőle, volt már hegytetőn is, eskettünk, kereszteltünk vendéglőben, házban, dombon, udvaron, utcán. – Van-e abban szabadsága a lelkészeknek, hogy „mai” nyelvezetben prédikáljanak? – Egy falusi környezetben vagy kisvárosban az ember nagyon pontosan tudja, hogy kikhez beszél, pl. Kolozsváron viszont a gyülekezet nagyon tág skálán mozog, a fiataloktól a nagyon idősekig, a kétkezi munkásoktól a csúcsértelmiségekig mindenféle ember van itt, és az szinte lehetetlen, hogy egy beszédben az ember mindenkihez szóljon. Ez a kunszt, hogy úgy fogalmazódjon meg az a prédikáció, hogy lehetőleg minél több személyt megszólítson, mindenki kapjon a maga számára gondolkodni valót. A prédikáció nem egy diktum, legalábbis a mi értelmezésünkben az nem azt jelenti, hogy megszólal egyfajta isteni kinyilatkoztatás úgy ahogy van, és attól függetlenül, hogy a pap mit mond, az igaz. A prédikáció inkább meghívás egy értelmezésre. A pap vázol egy gondolatsort, ami arra invitálja a hallgatót, hogy gondolkozzon el rajta, egyetért, nem ért egyet, vitatja, de még ha a papnak egyetlen szavával sem ért egyet, ő kapott valamit, esetleg megerősödött abban, amit az adott témában igaznak tart, és ez már hozzájárult ahhoz, hogy ő fejlődjön. A lelkészen múlik, hogy megtalálja azt a nyelvezetet, amivel a mondanivalóját el tudja juttatni a gyülekezethez. A bibliai ódon hangzású Károli-féle „kánaáni” nyelv, amikor a pap felmegy a szószékre és Mezopotámiát és Ahasvérust emleget, és vala és nem vala – ehhez képest a lelkésznek van arra nézve szabadsága, hogy a bibliai üzenetet mai nyelven fogalmazza meg a hallgatóság számára. A kilencvenes években elkészült az új fordítású biblia, ezt 2-3 éve újra átfésülték és átdolgozták. Ez némileg szakít a Károli-féle vonallal, de a szöveg adott, az ókori szöveget nyilván az ember csiszolja, a nyelvezetet próbálja a maihoz közelíteni, de a tartalmat nem lehet megváltoztatni, mert akkor az már nem lenne ugyanaz. Ha jól emlékszem Luthernek van ez a gyönyörű mondása, hogy a szentírás olyan, mint a tokba behelyezett kard. Amikor az ember elkezdi olvasni és magyarázni, akkor kiveszi az ember a kardot a tokból, és akkor válik annak a kardnak értelme. Ez a prédikációnak a lényege. Ott van ez az ókori szöveg a maga stiláris helyzetével, a maga különböző műfaji egyediségével, a jellemzően közel-keleti képies beszéddel, és ott van ezzel szemben a prédikáció, ami egy mai dolog, és az a szerepe, hogy azt a textust, nem föltétlenül a képet, hanem a mondanivalót kibontsa ma és alkalmazza a mostani helyzetre, ez már a lelkész vágott dohányától függ. Kerekes Edit / Szabadság (Kolozsvár) 2017. november 21.Sikeres estek DicsőszentmártonbanMárton-nap körül Dicsőszentmárton lakói ünnepségsorozat részesei lehettünk. November 10-én az ősi unitárius templomban meghallgathattuk a felvidéki (Ipolybalog) Szent Korona Kórus lélekgazdagító műsorát. Az ünnepi hangversenyt a reformáció 500. évfordulója alkalmával rendezték. Vallásos fogantatású énekek után F. Mendelssohn, J. S. Bach, Esterházy Pál, Varga László műveinek bűvkörébe kerültünk. (Mert nemcsak arról van szó, hogy az 1997-ben alakult kórus a nevét Szent Koronáról kapta, hogy számos megmérettetés után magas fokú minősítést nyert el – hogy csupán egyet említsünk: 2005-ben a XIII. Kodály Napokon aranykoszorús minősítést szerzett –, hanem arról is, hogy kis városunk lakói ritkán, de nem először – és, reméljük, nem utoljára – lelki táplálékot nyertek.) Szentgyörgyi Sándor helyi lelkész, unitárius esperes nemcsak megköszönte a fellépésüket, hanem értékelte az est ökumenikus jellegét, hisz unitárius templomban katolikus kórus énekelt a város sokféle vallású lakóinak. Köszönet a kórus szereplőinek, a karnagyoknak, Pászti Károlynak és Molnár Ottónak, Dálnoky Annamária (szoprán), Nagy Renáta (fuvola-) és Gedai Ágoston (orgona-) művészeknek a csodálatos élményért, Béres Ilona tanárnőnek a szervezésért. A Dicsőszentmártoni Népszínház is örömteli találkozókat szervezett, hisz kétnapos nyílt színházi napokat nyújtottak számunkra. November 11-én Jakab Tibor két verseskötetével „robbant” be, mindnyájunk örömére. Bemutakozása rövid és szerény volt. Dicsőszentmártonban született, iskoláit is itt kezdte, az I-VIII. osztályt Dicsőszentmártonban, a szakiskolát három éven át Medgyesen járta, 17 éves korától 2003-ig Magyarországon dolgozott az építkezés területén, jelenleg is ezen a téren dolgozik mint önálló vállalkozó. Dicsőszentmártonban lakik családjával együtt. A verselés magától „jött”, két kötete így alakult: a 15-20 éves korában született versei az első kötetben láttak napvilágot Harc-Szerelem-Álom címen a Bookman Kiadónál (Héderfája) 2014-ben. A második kötet versei később születtek, és Szabadnak lenni címen jelentek meg a Tipomur Kiadónál Marosvásárhelyen, 2017-ben. A második kötet verseit Szilágyi Anna Rózsika tanárnő értékelte, felhíva a figyelmünket arra, hogy az ÉN, a TE sajátos szerepet játszik a transzcendes jegyeket is viselő szövegekben. Szépen szavaltak felnőttek és diákok, hadd említsük meg a szavalók nevét a bemutatás sorrendjében: Csiki Ibolya, Nagy Béla, Bényi Amália, Szabó Norbert, Miklós Adorján, Márkos Andor. Csodálatos zeneszámokat mutatott be Sándor Anikó nyugdíjas zenetanárnő zongorán J. S. Bach, Edvard Grieg, G. F. Händel, Franz Schubert, F. Chopin műveiből, illetve Francis Lai Love storyját hallgathattuk meg. Az est a kötet dedikálásával végződött, hálásak vagyunk a szereplőknek, a szervezőknek és pártoló közönségnek e szép estéért. A Népszínház tagjai további örömteli eseményre adtak alkalmat, hisz november 12-én a városi M. Eminescu művelődési házban kabaréjelenetekkel nevettettek meg. „A Népszínház tagjai a városban és a közeli falvakban laknak, különböző területeken dolgozó emberek, áldozatok árán, késő estéli órákban próbálnak, ők azok, akik ápolják a hagyományokat ezen a téren, hisz városunkban már a múlt század elején is működött helyi társulat” – mondta Kertész István, a Népszínház vezetője. A bemutatott darabok sikerét az biztosította, hogy időszerű problémákat hoztak terítékre, és a szereplők, fiatalok és újak, régiek és nyugdíjasok, szeretettel nyújtottak munkájuk által kikapcsolódást a közönségnek. Hadd említsük meg a szereplők nevét, akiket a taps, virág és a róluk írt sorok további kitartásra buzdítanak: Bényi Amália, Csiki Ibolya, Fazekas Emese, Jakab Tibor, Kertész István András, Márkos Andor, Miklós Adorján Attila, Nagy Béla, Nagy Cecília, Pastor Rózsa, Szabó Norbert. Végül, de nem utolsósorban hadd említsem meg, hogy mindhárom est díjmentes volt, köszönet a szervezőknek, hogy három este „oázis”-szerű világban sétáltattak minket, a közönséget. De ne feledjük, hogy mindhárom est édes anyanyelvünk szépségét és megtartó erejét sugározta. Szlovácsek Ida / Népújság (Marosvásárhely) 2017. december 29.Zenés emlékmorzsák 1.Az ünnepi készülődések lázas napjaiban gyakran elfelejtettnek hitt szép emlékek törnek fel a lélek mélyéről. Számomra, nemcsak a családi meghitt együttlétek, hanem egy-egy színvonalasan megszólaltatott élő, vagy televízióban közvetített hangverseny, opera- és balettelőadás, esetenként egy-egy CD-felvételről hallgatott zenei ritkaság is varázsolhat megálljt kiáltó ünnepi pillanatokat a rohanó mindennapokban. A zenei ünnepnapokra mindig örömmel gondolok vissza, a régi emlékek és a közelmúlt zenei élményei időben ide-oda röppenve, lelki gyógyírként szépítik újra életemet. Népek karácsonya Örömmel tapasztalom, hogy operaházunk egyre színvonalasabb karácsonyi koncertjei hagyományt teremtettek. Az ideit, a Népek karácsonyát az egyik legsikerültebbnek tartom, és nemcsak zeneileg, ugyanis az emelkedett ünnepi hangulathoz jól átgondolt rendezés és karácsonyi fényekben pompázó színpadkép is társult. A hangversenyek előkészítésében és levezetésében, a műsor összeállításában Horváth József karmester vállalt oroszlánrészt, aki a karácsonyi dalok többségét megharmonizálta és meghangszerelte, hogy végül a Népek karácsonyát angyali üzenetként, karácsonyi ajándékként a közönségnek átnyújtsa. A szentestét megelőző délutánon, a gyermek- és felnőtt ajkakról felcsendülő legszebb nemzetközi karácsonyi dalok meghittséget, örömöt, reményt sugároztak. Számomra a legmeghatóbb pillanatot Schubert zenekari kíséretes, szívszorítóan gyönyörű Ave Mariája jelentette, amelyet Ábrahám Gellért tizenéves „fiatalember”, mély átéléssel, kristálytisztán csengő hangon énekelt el. A lélek anyanyelvén Bár a Kolozsvári Magyar Napok műsorfüzetében egyik lap alján, színes fénykép és nagy reklámszöveg nélkül, szerényen húzódott meg Bogdán Zsolt színművész és Csíky Boldizsár zongoraművész A lélek anyanyelvén című előadóestje, a Kolozsvári Állami Magyar Színház (egyben operaházunk) nagyterme mégis zsúfolásig megtelt. Mondták, eredetileg nem is gondoltak az erkély megnyitására, de mivel a kezdési időpont közeledtével csak gyűlt-gyűlt a közönség, szép lassan a fenti sorok is megteltek. Valahol reméltem is, hogy így lesz, mivel csupán a két művész nevének említésére mindenki, aki az igaz művészetet kedveli, felkapja a fejét. Ez az este mégis valami egészen mást, valami egészen különlegest, felemelőt nyújtott, amelyben a költészet és a zene igazgyöngyei szövegben és hangokban nagy gyöngédséggel megfogalmazott érzelmekkel, mélyről feltörő gondolatokkal, a „lélek anyanyelvén” szóltak és szólítottak. Dante Isteni színjátékának kezdősorai – „Az emberélet útjának felén / egy nagy sötétlő erdőbe jutottam, / mivel az igaz utat nem lelém” – már a zenés-irodalmi összeállítás első pillanatában megteremtették azt a drámai hangulatot, amely a teljes műsorban elhangzó vers(eket)/töredékeket és a költemények hangulatához „hozzásimogatott” zongoraműveket harmonikus egységbe foglalta. Filmkockaszerűen peregtek a múltunkat és a jövőbe tekintő jelenünket meghatározó gondolatok, a lélek mélyéről gejzírként feltörő érzések: a szülőföld szeretete, a (világ)béke utáni vágy, a kétely és bizonyosság, a magány és összetartozás, a „szomorúsággal terhes élet” és „a boldog viharok jövetelének” reménye, hit a jóságban és az emberi értelemben, a lélek tisztaságában, a költészet és a zene gyógyító erejében. Gondolatok és érzelmek, amelyek a Liszt-, Chopin-, Szkrjábin-, Brahms-, Rahmanyinov-, és Bartók- művek drágakő szépségével, a „lélek anyanyelvén” (Székely János) beszéltek rólunk…nekünk! Adagietto Gondolom, azok számára, akik anyagilag meg tudtak birkózni a csillagászati árakkal, a fővárosban zajló Enescu-fesztivál színvonalas hangversenyei, sztármeghívottjai emlékezetessé tették a 2017/2018-as zenei évad kezdetét. Hála a televíziós közvetítéseknek, mi, az itthon és otthon maradottak is részesei lehettünk egy-egy híres külföldi zenekar vagy szólista hangversenyének. Igaz, elmaradt az „élő előadások” varázsa, de ha behunytam a szemem, egy-egy kiváló produkció mégis jóleső bizsergést váltott ki belőlem. Egyik szeptemberi este, a televíziós csatornákon utazgatva, Mahler Ötödikjének csodálatos Adagiettójára kaptam fel a fejem, arra a lassú tételre, amelyet gyakorta a szimfóniából kiragadva is előadnak. Nem szégyellem, hogy azon az estén az Orchestre National de France kiváló produkciója Cristoph Eschenbach vezényletével, könnyeket csalt a szemembe. Sokadszorra hallgattam végig, és sokadszorra is ugyanúgy meghatódtam, mint amikor annak idején először „szerelmesedtem bele” Mahler szívfacsaró, egy emberélet fájdalmát hordozó Adagiettójába. Közben azon morfondíroztam, vajon ki ne érezné a lélek legmélyebb rejtekéből, a hangok aranyfoglalatából feléje suttogott búcsú fájdalmát, a hárfa húrjain könnyező lemondást? The King’s Singers Az 1968-ban alakult brit a cappella együttes, már gyermekkoromban világhírű, „nagy” névnek számított. Az együttes gyökerei a cambridge-i King’s College 1965-ben létrehozott Schola Cantorum Pro Musica Profana nevű kamarakórusáig vezetnek. Annak ellenére, hogy tagjai időről időre cserélődtek, a hattagú férfikórus mind a mai napig világszínvonalat képvisel. 2017 nyarán történt, hogy a fiam a The King’s Singers kolozsvári koncertjére „meglepi” jeggyel ajándékozott meg. Türelmetlenül számoltam a napokat az októberi hangverseny eljöveteléig. Nehezen, de mégis teltek a hetek, és október 3-án, amikor az Egyetemiek Háza zsúfolásig megtelt koncerttermében az addig csak felvételekről ismert, „élő legendaként” emlegetett hattagú férfikórus pódiumra lépett, végre valósággá vált az álom. Koncertjük első felében főleg reneszánszkori madrigálokat énekeltek, de elhangzott egy-egy Johannes Brahms-, valamint Max Reger- és a filmzenéjéről híres Richard Rodney Bennett kórusmű is. A műsor második részében a popzene és a jazz örökzöldjeinek feldolgozásait a közönség üdvrivalgással jutalmazta. Vérbeli, profi zenészek, akik örömmel és jókedvvel énekelnek, szórakozva szórakoztatnak. Előadásukat a tökéletes egymásra hangoltság, a kristálytiszta harmóniák, a jó értelemben vett lazaság, a közönség felé küldött sok kedves mosoly, és a darabok közötti humoros szövegek teszik egyedivé. Koncertjük alatt éreztem amint arcomat a kimondhatatlan öröm és csodálat pírja lepi el, miközben azért imádkoztam, hogy bár örökké tarthatna a The King’s Singers örömzenélése. Kulcsár Gabriella / Szabadság (Kolozsvár) lapozás: 1-30
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
